A cirkusz eleven és harsány világa az 1930-as években vált uralkodó témává Aba-Novák Vilmos (1894-1941) festészetében.  Egyaránt érdekelték őt a porondon fellépő artisták derűs, energikus alakjai, a káprázatos cirkuszi világ és a kulisszák mögötti lecsendesülés, a megpihenő, fáradt előadók. Aba-Novák szívesen merített ihletet a vándorcirkuszok mindennapjaiból, és erőteljes színekkel ragadta meg a cirkuszi életformában feszülő kontrasztokat.

A festő 1929-ben elnyerte a Római Magyar Akadémia Ösztöndíját. 1931-ben Rómából hazatérve a magyar táj tematikája mellett a vándorcirkuszok felé is egyre növekvő érdeklődéssel fordult. Első hazai útján is egy vándorcirkusz nyomában járt, ez inspirálhatta Cirkuszbódé című, 1932-ben készült erőteljes színvilágú tempera festményét is, ami a Jászi Galéria gyűjteményének része. Aba-Novák címadása félrevezető lehet a mai ember számára, itt ugyanis nem valamilyen nyilvános elárusító helyről van szó, hanem az artisták privát életterét jelentő lakókocsikról.

A festmény egy vándorcirkusz társulat hétköznap estéjébe enged betekintést. A cirkusz lakókocsi táborának egy részét láthatjuk. A lovak is itt pihennek. Az artistákhoz hasonlóan ők is fellépnek a porondon, emellett vontatják a lakókocsikat az országutakon. Az artisták és állataik zárt közösségben élnek, reggeltől estig együtt töltik mindennapjaikat, ám közönségük csupán a néhány órányi csillogást láthatja ebből. A cirkuszi lét intim világa a nézők elől elzárva, a cirkuszi sátor mögött húzódik,  ezt villantja fel számunkra a festő.

A képen a cirkuszi kulissza több oldalról is látható. A lakókocsi-otthonok egyszerre hálószobák, konyhák és öltözők. Az előadásokra a kulisszák mögött, az egymás felé nyitott cirkuszi lakókocsik mellett gyakorolnak az artisták, majd a műsor után itt pihenik ki magukat. A kép előterében átszellemülten, lehúnyt szemmel tubázó alak, vagy a mögötte élénksárga jelmezben furulyázó bohóc most már egymásnak, kedvtelésből zenél. Az előtérben szinte világít a megterített asztal, a kiürült borosüveg és poharak, amelyek a társaság közös étkezésének nyomai. 

Az artisták mozdulataiban még ott lüktet az előadás ritmusa, testtartásuk azonban kimerültségről árulkodik. A manézsban minden rendezetten és pontosan időzítetten zajlik. Az előadás feszültségének feloldását a festő a kulisszák mögötti élet kötetlenségével, spontán rendezetlenségével ábrázolja. A magukba forduló, kimerült karakterek ugyanakkor mégis együtt oldódnak fel társulatuk tarka és családias légkörében. 

Aba-Novák festményének különlegessége a fények mesteri megjelenítése. Ezen a képen olyan erős a fehér szín, mintha egy – a korban nem létező – reflektorral világítana rá a pihenő artisták, amúgy félhomályba húzódó, láthatatlan pillanataira.

Varga-Nagy Zsófia 
muzeológus