A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Táncművészeti Iskola elődje, az Állami Artistaképző Intézet, 1950 decemberében nyitotta meg kapuit. Az Artistaképző Intézet mai székhelyére 1959-ben költözött, az új épület 1973-ban készült el. 2007. szeptember 1-től az intézmény fenntartói felügyeletét az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. vette át (jelenleg Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft.)

Az Artistaképző Intézet létrehozásában Baross Imrének, iskolánk névadójának és első igazgatójának, komoly érdemei voltak.

Az Artistaképző Intézet tanárai között voltak többek között Hortobágyi Károly, a 8 Faludi ugródeszka szám megalkotója, Pataki Ferenc olimpiai bajnok tornász, Gács Rezső „Rodolfó”, nemzetközi hírű bűvész, Markos József – „Alfonzó” és Szilágyi György humorista. A jelenlegi tantestületben több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkező artistaművészek, torna szakedzők, pantomim és színészmesterség tanárok tanítanak.

Az intézmény 2016-ban a békéscsabai Színitanház tagintézménnyel bővült. A Színitanház – az 1992-ben elindított színészképzés mellett – a magyar színházi piacon hiány- és háttérszakmák képzésére, igazi gyakorlati tudást nyújtani jött létre. A Színitanház elsősorban érettségire épülő képesítést nyújt, de a 2018/2019-es tanévtől lehetőség van általános iskolát végzettek számára szakgimnáziumi keretek között ARTISTA és TÁNCOS képzésre is.

A 2020/2021-es tanévtől az oktOpus Multimédia Intézet tagintézményként csatlakozik az Artistaképző Intézethez. 1994 nyarán, mint magániskola kezdte el működését és a középfokú. hangmester elnevezésű szakma képzését dolgozta ki,később tovább bővítve tevékenységét és a multimédia kapcsolódó területein (hang, kép, számítástechnika) eligazodó szakemberek képzését tűzte ki célul.

Az Artistaképző az új tanévre egy olyan intézmény lett, amelynek célja a cirkuszi és színházi szakmai képzés, és az ahhoz kapcsolódó közismereti képzés.

Az elmúlt évtizedek alatt az Artistaképző jelentős változásokon ment át. Ma már évente több mint 170 artistanövendék, 35 tanár irányításával készül választott pályájára. Tantestületünket komoly művészi pályafutással rendelkező kiváló artisták, kitűnő torna szakedzők valamint tánc-, zene- és pantomim művésztanárok alkotják. 

Az artista szak mellett több társ- illetve háttérszakmát (színpad- és porondtechnikus, színháztechnikus – szcenikus, közművelődési és közönségkapcsolati szakember, színész, színpadi táncos) oktatunk érettségihez kötött felnőttoktatás keretében Budapesten és a békéscsabai tagintézményünkben.

Kiemelkedő fontosságúnak tartjuk, hogy növendékeink számára színvonalas és gyakorlatközpontú képzést biztosítsunk. Célunk, hogy a gyerekek a szakmai felkészültség mellett, szakma iránt érdeklődő, sokoldalú, kreatív, nyitott gondolkodású, választott pályájuk iránt elhivatott artistaművészekké váljanak. A képzés célja olyan korszerű szakmai felkészültséggel rendelkező artisták képzése, akik képesek cirkuszban, varietében a szakképesítésüknek megfelelő feladatok ellátására, önállóan vagy csoportosan. Továbbá képesek az előadó-művészet rokon területein (színház-, film-, pantomimművészet-, kaszkadőr) képzettségüknek, képességüknek megfelelő feladatok ellátására. Artista I. szakképesítés esetében a képzés célja a fentieken túl mélyebb és kiterjedtebb tudásanyag elsajátítása, melynek birtokában az artistaművész képes produkciója folyamatos fejlesztésére, új produkciók megalkotására.

“A cirkusz olyan foglakozás, mint bármely más, azzal a különbséggel, hogy nagy állatismeretet, tudást, erőt és ügyességet kíván meg, csupa olyan kvalitást, amellyel másutt könnyebb lehetne boldogulni.”

A Hét című társadalmi, irodalmi és művészeti közlöny 1901-i évi lapszáma