04 október

Játszva tanulni a cirkuszművészet segítségével – Sikerrel fut a Lázár Ervin Programban részt vevő diákok számára készült Cirkománia című műsor

A Fővárosi Nagycirkusz több éves, úttörő cirkuszpedagógiai ismereteit foglalja össze a Lázár Ervin Programban részt vevő, hatodikos diákok számára készített Cirkománia című műsor és a hozzá tartozó Cirkuszművészeti Magazin. Az október 12-ig, hétfőnként és keddenként látható műsorról, valamint a hozzá …

16 szeptember

Cirkománia – főszerepben az Artistaképző bohóc osztálya és növendékei

Szeptember 20-tól hétfőnként és keddenként elsősorban a Lázár Ervin Programban részt vevő hatodik osztályos tanulókat várja a Cirkománia című klasszikus cirkuszi előadásokra a Fővárosi Nagycirkusz. Fekete Péter, a darab rendezője főszerepet szán a Baross Imre Artistaképző Intézet másodéves bohóc hallgatóinak, akik  Greifenstein …

15 szeptember

Bohócaink a Művészetek völgyében jártak

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ munkatársai a nyári szünidőben minden korosztályt szórakoztató cirkuszpedagógiai programot vittek a Művészetek Völgyébe, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. kapolcsi ArtPorta udvarába. A napfényes cirkuszi porondon a nyári fesztiválnak megfelelő oldott hangulatú, szabadidős beavató program …

10 szeptember

ELŐADÓMŰVÉSZETI SZAKMÁK AZ ARTISTAKÉPZŐBEN!

Pótfelvételire hívja a színészmesterség iránt érdeklődőket az Artistaképző Intézet Szakgimnázium. Az összművészeti intézmény békéscsabai tagintézménye Budapesten és Békéscsabán indít államilag finanszírozott színész képzést. A komikus mesterség iránt érdeklődőknek pedig Budapesten, az Artistaképzőben indul államilag finanszírozott bohóc- és pantomimképzés. SZÍNÉSZKÉPZÉS A …

10 szeptember

Újabb magyar siker a Comediada Clown and Mime Fesztiválon

Odesszában, a Comediada Clown and Mime Fesztiválon különdíjat nyert a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium (BIAK) felnőtt bohócképzésének idén tavasszal végzett osztálya. A Comediada Clown and Mime Fesztivál egy nemzetközi seregszemle, amelyre számos ország bohócai és pantomimesei gyűlnek össze, kezdők …

08 szeptember

Workshopot hirdet a Nemzeti Táncszínház

Ingyenes műhelymunkára hívja iskolánk növendékeit a Nemzeti Táncszínház. Az őszi Táncfesztivál programja keretén belül fellép a Scapino Ballett társulata Rotterdamból, akik szeptember 26-án 11.00 és 13.00 óra között tartják szemináriumukat. A Scapino Ballet Hollandia legrégebbi professzionális tánctársulata, nevét az olasz commedia dell’arte egyik …

05 szeptember

Különdíj az odesszai fesztiválon

Különdíjjal jutalmazta a zsűri az idén nyáron végzett bohóc osztályunk előadását a X. COMEDIADA fesztiválon. A Comediada Clown and Mime Festivalt 2011 óta rendezik meg az ukrajnai Odessza városában. A versenyre a világ minden tájáról érkeznek komikus művészek, melynek célja …

30 augusztus

A GLEAM TEAM és Méhes Csaba az odesszai COMEDIADA fesztiválon

Az idei évben augusztus 30. és szeptember 2. között rendezik meg a Comediada Clown and Mime Fesztivált, Ukrajna egyik legjelentősebb nemzetközi seregszemléjét, ahol bohóc- és pantomimművészek mutatkoznak be. Az eseményre számos országból érkeznek szakemberek, többek között az Amerikai Egyesült Államokból, …

07 június

Aba-Novák Vilmos: Cirkuszbódé – Cirkopédia 18.

A cirkusz eleven és harsány világa az 1930-as években vált uralkodó témává Aba-Novák Vilmos (1894-1941) festészetében.  Egyaránt érdekelték őt a porondon fellépő artisták derűs, energikus alakjai, a káprázatos cirkuszi világ és a kulisszák mögötti lecsendesülés, a megpihenő, fáradt előadók. Aba-Novák …

Lakner László bohóc
12 május

Cirkusz a modern művészetben – Cirkopédia 09.

A cirkusz már a 19. és a 20. század fordulóján élénk inspiráló hatást gyakorolt más művészeti ágakra, olvashatjuk Tarján Tamás A cirkusz önbizalma című tanulmányában. Franz Kafka Az éhezőművész című novelláját emelem ki példaként ebből az időszakból, amihez Szalay Lajos …