SZÍNÉSZ
Komplex, gyakorlatközpontú, államilag finanszírozott Színházi- és filmszínész képzés
A BIAK CircusTheatrum felvételt hirdet
2022 szeptemberében induló, egyedülállóan komplex jellegű, gyakorlatközpontú, államilag finanszírozott színházi- és filmszínész képzésre!
Célunk az, hogy az előadóművészeti képzés módszertanát megújítva olyan színészeket segítsünk a pályára, akik a személyiséget fejlesztő műhelymunka, valamint a gyakorlati színpadi alkotás során elsajátított szakmai ismereteiket magas szinten képesek alkalmazni a professzionális szakmai feladatok ellátásakor.
Intézményünk növendékei kiemelkedően színvonalas feltételek között: a Békéscsabai Jókai Színház, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, a Fővárosi Nagycirkusz, a Szarvasi Vízi Színház eleven alkotómunkájában közreműködve tanulhatják az előadóművészetet. Egyedülálló képzési módszerünk a színházi, színpadi gyakorlaton, valamint a módszeresen felépített képességfejlesztésen alapul. Növendékeink, egyéni fejlesztésüket szolgáló tanóráik mellett, szereplői lehetnek színházi, cirkuszi, zenés színházi produkcióknak, ekképpen valós színpadi gyakorlat során sajátíthatják el az alapvető szakmai ismereteket.
A 27 éve sikeres, tapasztalt és eredményes művésztanárokkal megvalósuló képzésünk a 2020/21-es tanévtől budapesti bázissal is gyarapodott. A Békéscsabai Jókai Színház mellett (képzésvezető: Seregi Zoltán igazgató) az Artistaképző Intézetben (képzésvezető: Kovács Gábor Dénes igazgató) is indulnak színész osztályok.
A képzés hatékonysága érdekében, kis létszámú, legfeljebb 14 fős osztályokkal szervezzük az oktatást.
Az egyedülálló és hatékony 2+1 éves színészpedagógia 10 biztosított feltételével:
- Elismert, tapasztalt művésztanárok és készségfejlesztők tantestülete;
- Államilag finanszírozott, ingyenes felnőttoktatás, tanügyi biztonság;
- Pályakövetés, színművészeti továbbtanulás és munkavállalás segítése;
- Színházi próba- és szerepfeladatok, nagyszínpadi produkciók;
- Folyamatos színházi műhelymunka és gyakorlat;
- Musical színészoktatás új elemekkel:akrobatika és táncstílusok;
- Professzionális játszó- és próbahelyek Békéscsabán, Budapesten;
- Egyéni, komplex, hatékony módszertan ésszakmai vizsgáztatás (Színész II, és Színész I.);
- Tankönyv (A színészmesterség alapismeretei), kerettanterv publikációk;
- Produkciós és fesztivál szereplések (Sziget Fesztivál 2022. Szentivánéji álmodók)!
A KÉPZÉS VEZETŐI:
BÉKÉSCSABA
BUDAPEST
Seregi Zoltán
Jászai Mari-díjas színész, rendező,
a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója

Kovács Gábor Dénes
színész-pedagógus, szakíró,
az Artistaképző Intézet Szakgimnázium igazgatója

Gyermekszínészként játszotta Tutajos szerepét a Tüskevárban. A Pál utcai fiúk című filmben Boka János (William Burleigh) magyar hangja volt. 1979-ben végzett Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom szakán végzett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán szerzett diplomát. A békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a BIAK békéscsabai SZÍNITANHÁZ Tagintézményének vezetője. Művészi pályájának elismeréseként 2021-ben Jászai Mari-díjban részesült.
Főbb rendezései:
Hamupipőke, 2000
Rigócsőr király, 2003
Dörmögőék űrvendége, 2004
Ágacska, 2006
A rab ember fiai, 2009
Csárdáskirálynő, 2010
A kőszívű ember fiai, 2012
Légy jó mindhalálig, 2016
1997-2012 között a Pesti Magyar (korábban Nemzeti) Színiakadémia Művészeti Szakközépiskola igazgatója,
2012-2016 között a GNM Színitanoda Egyesület Művészeti Szakközépiskola igazgatója, szakmai vezetője
2016-2019 között VOKE Zeneiskola Broadway Musical Stúdió/Budapesti Operettszínház oktatási-szakmai vezetője
Színházművészeti alkotó tevékenysége:
1993-99 között a Nemzeti Színház Szín-Világ című folyóiratának főszerkesztője,
a Nemzeti Tankönyvkiadó középiskolai irodalom cd-rom írója 1997,
a színészoktatás központi programjának lektora 1998,
A SZÍNÉSZMESTERSÉG ALAPISMERETEI című tankönyv alkotó-szerkesztője 2009
Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának Művészeti Ösztöndíjasa 2016-2017.
Színházi, cirkuszi előadások írója, rendezője 2005-
Az Élő Színházi Irodalom Színházi Nevelési Program vezetője, beavató színházi produkciók (250 előadás) – rendező tanára, moderátora 2011-
Tanárok (Békéscsaba)
Katkó Ferenc
Galambos Hajnalka
Szepsi-Szente Éva Kisanna
Bonczos Andrea
Bartus Gyula
Born Gergely
Tábor Lajos
Tanárok (Budapest)
Rubold Ödön
Kedvek Richárd
Uray Péter
Marsi Laura
Csonka Roland
Bodó Rita
Magony Enikő
Wagner-Puskás Péter

Az oktatás állami finanszírozású, térítésmentes!
A SZÍNITANHÁZ − a jelenleg hatályos jogszabályoknak megfelelően – iskolarendszeren belül, képezi növendékeit az alábbi előadóművészeti szakmákra vonatkozóan, érettségit követő felnőttoktatásban:
54 212 03 Színész II. Színházi- és filmszínész (alapképzés), 2 év – nappali munkarend;
54 212 15 Színész I. Színházi- és filmszínész (ráépülés), 1 év – nappali munkarend;
A JELENTKEZÉS MÓDJA:
A honlapról letölthető jelentkezési lap kitöltése és elküldése e-mail címünkre (info@biak.hu).
Beküldési határidő: 2022. május 27.
Felvételi meghallgatás: 2022. június 10-11.
Felvételi minimum követelmények:
5 db. szabadon választott, különböző tematikájú, hangulatú vers,
5 db. szabadon választott monológ,
3 szabadon választott népdal, dal
További információ: +36 20/ 249-6880 telefonszámon, valamint circuschool.hu és Szinitanhaz.hu címen!