Hamarosan elkezdődhet az Artistaképző Intézet építése a Nyugati pályaudvar mellett

Megkapta az építési engedélyt az Artistaképző Intézet új központja. Az épület a Nyugati pályaudvar szomszédságában lévő rozsdaövezet egy részére tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központ részeként valósul meg egy egykori dízelmozdony-javító csarnok átépítésével és kibővítésével.

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a Nyugati pályaudvar melletti, a vasút, a Ferdinánd híd, a Podmaniczky utca és az Eiffel tér által határolt rozsdaövezeti terület egy részén fog megvalósulni a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ. A Központ részeként fog megépülni a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola új épülete is, amely 2022. április 1-jén kapta meg az építési engedélyt  – derül ki a Fővárosi Kormányhivatal hirdetményéből. 

Az Artistaképző Intézet új épületét egy, a területen álló egykori dízelmozdony-javító csarnok felújításával és kibővítésével fogják megvalósítani az építési engedély szerint. Az így a Teréz körút 55–57. szám alatti telken megvalósuló háromszintes (pince, fölszint, egy emelet) épületben korszerű körülmények között tudja majd folytatni tevékenységét a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola. Az 1950-ben alapított intézet jelenleg a Városligeti fasor 3. alatt működik.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ létrehozásával az a cél, hogy egy világszínvonalú oktatási, művészeti és kulturális központ jöjjön létre Budapesten. A beruházás első lépéseként fog megvalósulni az Artistaképző Intézet új otthona.

Nyitókép: Látványterv az Artistaképző Intézet új épületéről (Urbán Ádám/Fővárosi Nagycirkusz)

Forrás: Pestbuda.hu (https://pestbuda.hu/cikk/20220411_hamarosan_elkezdodhet_az_artistakepzo_intezet_epitese_a_nyugati_palyaudvar_mellett)