Magyarországon a cirkuszvilág szeme

Budapestre érkeztek azok a kínai artistaművészek, akik a jövő szerdán kezdődő XIII. Budapesti Cirkuszfesztiválon lépnek fel.

Az eseményről részletesebben a Fővárosi Nagycirkusz Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren csütörtök este megtartott sajtótájékoztatóján adtak hírt. 

 

Az eseményről részletesebben a Fővárosi Nagycirkusz Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren csütörtök este megtartott sajtótájékoztatóján adtak hírt.

„A kínai cirkuszművészet élvonalába tartozó művészek két éve készülnek a produkciókra” – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. Hozzátette, hogy a magyar-kínai cirkuszművészeti partnerség hosszú évek óta tart, a sikeres együttműködés keretében szeptemberben egy magyar artistaosztály utazhat Pekingbe, hogy továbbfejlesszék tudásukat.

Kovács Gábor Dénes, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. képzési igazgatója szerint a magyar cirkuszművészet megújításához új utakat kell találni, a magyar artistaosztály kínai tanulmányai ehhez járulhatnak hozzá. A diákok a Pekingi Nemzetközi Művészeti Iskola növendékei lesznek, ahol új szemléletmódot sajátíthatnak el.

A cirkuszfesztiválról Grézer József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője elmondta, hogy a rangos nemzetközi eseményre 10 ezer vendéget vár a budapesti intézmény. „A fesztivál győztesei két és fél hónapon át szerepelhetnek a budapesti cirkusz műsorában” – emelte ki.
Január 8-án az artistaművészek ünnepélyes bevonulásával veszi kezdetét az idei cirkuszfesztivál. A nézőknek három alkalommal lesz lehetőségük a versenyprogramokat megtekinteni, amelyekben a világ legjobb artistaművészei mérik össze tudásukat. Az egyéjszakás kaland című összművészeti műsorban a költészet, a zene és az artistaprodukciók szimbiózisa elevenedik meg a porondon.

A fesztiválhoz két további program is kötődik, a Szépművészeti Múzeumban UNESCO szakmai konferenciát tartanak a cirkusz kulturális örökségéről. A program része a magyar cirkuszi kulturális örökség muzealizálásának, a hazai cirkuszmúzeumi fejlesztés kezdeti lépéseinek és első eredményeinek szemléltetése. A programban kiemelt szerepet kap a cirkuszművészetnek az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára történő multinacionális felterjesztésének bemutatása.

Az Európai Cirkusz Szövetség (European Circus Association) szakmai konferenciáját a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban szervezik. A szimpózium két nagy témája az artistaképzés és a cirkuszi utazó gyerekek oktatása, nevelése lesz. A konferencián bemutatkoznak a világ vezető artistaképző intézményei és az idén hetvenéves Baross Imre Artistaképző Intézet. A szimpóziumon szó esik az artistaképzés jövőjéről és a felnövekvő, fiatal artistaművészek hazai és nemzetközi szakképzéséről.

A Kultúra.hu-nak Fekete Péter elmondta, hogy akik 1996-ban kitalálták a fesztivált, nemzetközi kapcsolataiknak köszönhetően a legjobb művészeket tudták akkor elhozni Magyarországra. „A budapesti esemény ott van a világ öt legkomolyabb cirkuszfesztiválja között, szeretnek ide eljönni az emberek, mert nagyon emberséges, jó hanglatú fesztiválon vehetnek részt” – fejtette ki. A tervek szerint Kínában szeptemberben induló magyar osztályról megemlítette, hogy a tavasszal felvételiztetett diákoknak példát kell mutatnunk, azért is hoztuk el a kínai iskolából a három legjobb műsorszámot, hogy lássák, milyenné válhatnak, ha ott tanulnak majd.   

A cirkuszfesztivál részletes programja a www.fnc.hu weboldalon érhető el.

Nyitókép: a kínai vendégművészek a repülőtéren, fotó: Urbán Ádám