A modern cirkusz születése – Cirkopédia 01.

Tudod-e?

Noha akrobaták, zsonglőrök, bohócok és állatidomárok már évezredek óta szórakoztatták a nézőket vásárokon, lakomákon, ünnepségeken, jó ideig nem alkottak olyan szerves műsorformát és intézményt, amit ma cirkuszként ismerünk.

Ehhez egy leszerelt lovaskapitány, Philip Astley (1742-1814) felismerése és találékonysága kellett: Astley 1769-ben Londonban területet bérelt, és megnyitotta lovas iskoláját, ahol a minél több látogató reményében látványos bemutatókat tartott. Ezek akkora sikert arattak, hogy hamarosan bővíteni kezdte a repertoárt, egyre több artistát (erőművészt, bohócot), zenekart szerződtetett, majd díszes épületet emeltetett a játéktér fölé. Megszületett a modern cirkusz.

1779-ben tető került Astley arénája fölé, 1784-ben pedig megnyílt az első cirkuszszínház „Astley’s Amphitheatre of Arts” néven, ahol a porondot még színpaddal kombinálták. Az első cirkuszokban díszes páholyok, csillárok fogadták a közönséget, ahová gyakran a királyi család tagjai is ellátogattak. (Kép forrása: Metropolitan Museom of Art)

A “cirkusz” elnevezésnek azonban nem sok köze volt az ókori Róma véres gladiátorjátékaihoz. Charles Dibdin, Astley egyik riválisa nevezte így először saját cirkuszszínházát, miután Angliában a kör alakú tereket is gyakran circus-nek hívják. Dibdin 1782-ben nyitotta meg partnerével, Charles Hughes-zel közösen a Royal Circus-t, és az ő nevéhez fűződik az első cirkuszi tánckar szerepeltetése is: műsoraikban 60 tagú, gyermekekből álló balettkar lépett fel.

Az első cirkuszműsorok nagyrészt lovas számokból álltak, például katonai gyakorlatokból, komikus jelenetekből, de közkedveltek voltak a dramatizált csatajelenetek és a drámákból, népszerű történetekből írt adaptációk is. A képen Andrew Ducrow lovasakrobata, Astley cirkuszának sztárja 1840 körül. (Kép forrása: Hippisley-Coxe Collection)

A kőcirkuszok Astley cirkuszának megnyitásától kezdve gombamód szaporodtak Európában (sőt, a cirkusz Bill Ricketts révén már 1792-ben eljutott a tengerentúlra is), egy-egy igazgató több épületet is birtokolt. Az egyik legszebb, ma is működő cirkusz a párizsi Cirque d’Hiver (Téli cirkusz), mely 1852-ben nyitotta meg kapuit. Ez a híres cirkusz látható Clément Maurice 1897-ben készült fotóján.

Szonday Szandra muzeológus