„KÖSZÖNJÜK, MAGYARORSZÁG!” PÁLYÁZATI KIÍRÁS ARTISTAMŰVÉSZEK SZÁMÁRA

A pályázat célja: 

A 40/2020 (III.11.) Korm. rendelettel a Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzetre, valamint más országok hasonló rendelkezéseire tekintettel nem adottak a cirkuszművészet területén az előadások, fellépések megtartásának a feltételei, így számos artistaművész a fellépési díjától elesik. A kialakult helyzetben a pályázat lehetőséget kíván teremteni, hogy a pandémiás időszak elmúltával, a veszélyhelyzet utáni időszakra fellépésekre, előadásokra felkészülve a pályázók kulturális szolgáltatásokat nyújtsanak. 

A pályázók köre: 

Olyan 18. életévüket betöltött, a cirkuszművészetben életvitelszerűen dolgozó artistaművészek, akik a 2020. március 11. utáni időszakra szerződéssel vagy szerződéses ajánlattal rendelkeztek, de a kihirdetett veszélyhelyzet miatt ezek a megbízások nem teljesültek, és nem rendelkeznek rendszeres jövedelemmel. 

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 

A veszélyhelyzet visszavonását, a korlátozások feloldását követő 3 hónap, mely időszak meghosszabbítható.

Igényelhető támogatás: 

maximum 50.000 Ft/fellépés/fő (max. 300.000 Ft/fő)

Támogatás jogcíme: 

előadóművészeti szolgáltatás/megbízási díj

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy más jogcímen benyújtott pályázatot nem tudunk befogadni. A számlával nem rendelkező artistaművészek részére a kifizetett megbízási díjból az adók és a járulékok levonásra kerülnek.

Pályázati adatlap és hozzá benyújtandó mellékletek:

  1. Pályázati adatlap (letölthető innen)
  2. Szakmai önéltrajz
  3. Fotó vagy videó a zsánerről

A pályázati dokumentációt az info@circus.hu e-mailcímre kérjük elküldeni, „Köszönjük, Magyarország!”. tárgymegjelöléssel, legkésőbb 2020. május 18. éjfélig. 

Az elbírálás és megvalósítás folyamata

A benyújtott pályázatokat a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ illetékes kollégái egybegyűjtik és előkészítik a kuratórium részére döntéshozatalra. A kiválasztott, nyertes pályázókkal a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. szerződést köt a művészeti program megvalósítására, ami alapján 80% előleget kifizet. A veszélyhelyzet feloldását követően megvalósított művészeti szolgáltatások teljesítési igazolásának benyújtását követően kerül sor a fennmaradó 20% kifizetésére. 

A megvalósítandó művészeti program

A kialakult helyzetben fontos szempont, hogy Magyarország minden szegletébe eljuthassanak a művészeti programok, és elsősorban vidéki helyszíneken, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ ajánlásával, a helyi szervezetek meghívására és szervezésében valósuljanak meg. A támogatási szerződésben a pályázó kötelezettséget vállal arra, hogy a pandémiás helyzetet követő 3 hónapon belül meghatározott számú fellépést teljesít Magyarország kulturális intézményeiben. A vállalási díj magában foglalja a fellépéssel kapcsolatos valamennyi költséget, így a helyszínekre való eljutás költségét is. Csoportos műsorszám esetén több artistaművész közösen is nyújthat be pályázatot.  A fellépések koordinálásában segítséget nyújt az OSZMI (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet). 

Csak olyan művészek pályázhatnak, akik egyéb segélyben, támogatásban nem részesültek a pandémiás helyzet következtében!  

A forrást az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja az Előadóművészeti Többlettámogatás rendszerében.

Pályázati adatlap letöltése

Lebonyolító:

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ