Don Quijote járt a Körös színpadán

Leigh–Darion–Wasserman: La Mancha lovagja című vizsgaelőadást láthatták a nézők a Szarvasi Vízi Színházban vasárnap este a Baross Imre Artistaképző Intézet SZÍNITANHÁZ Chircuschool előadásában.

„A La Mancha lovagja Cervantes regényének világsikerű musical változata. Főhőse lovagregények olvasgatása közben szebb és jobb világról álmodozott. Egészen addig, amíg elhitte, hogy abban él. Kóbor lovagnak állt, kalandokat keresett, hogy hírnévre és dicsőségre tegyen szert. Küldetésében, szerelmének felkutatásában fegyverhordozója, Sancho Panza támogatására számíthat.” olvasható a szinopszisban.

Az előadás bebizonyította, hogy díszlet nélkül is van előadás és nem is akármilyen. Ha lerajzolunk egy színpadra egy téglalapot, de nem zárjuk le – hiszen ajtó kell – de egyéb díszlet nem, a közönség fantáziája odaképzeli a lovat, a szélmalmot, a várat, a börtönt, az ajtót. Azonban hiába Don Quijote optimizmusa, a színpadon tombolt az erőszak. Ez érezhető volt az előadás nagy részében, hogy jól játszottak bizonyítja, hogy minden erőszakos jelenet láttán összeszorult a gyomrom, az öklöm – nem jó érzés. Talán nem baj, ha megmaradok Don Quijote álomvilágában. (Galambos Edit)

Cervantest és a Búsképű Lovagot egyszerre hozó Murvai Márton játéka: a fiú hangja elképesztő, a mozgása gumiláb-díjas, és maga a szerep… nos, se nem Peter O’Toolese nem Szakácsi Sándor: az ő lovagja LOVAG, nem elesett öregember, akiről ordít az őrület meg a demencia, hanem valaki, akit a vágyai (vagy a kemikáliák az agyában, kinek hogy tetszik) VALÓDI lovaggá ütik egy olyan világban, ahol semmi keresnivalója nincs.

Dulcineaként Dichter Dóra átváltozása Aldonsából borzongató, bizonyos pontokon pedig egyenesen felemelő a szajhából a saját maga szentjévé válása során ő (IS) kitűnő.

Természetesen a többi vizsgázó növendéknek is jár az elismerés. Nem emelünk ki mindenkit. Megérdemlik, megérdemelnék pedig. Sancho, a Herceg, de még a Borbély is, a minap mindenkit a helyén látott a közönség, talpig színészként.

Gratula, srácok – és kedves Kedvek Richárd rendező: uram, Ön megcsinálta. Marsi Laura, aki a koreográfiáért felelt: nemhogy megcsinálta, olyan világot épített fel tánclépésekre húzva rá, amit bármikor öröm nézni. (Adamik Zsolt)

Képek:

Források, kritikák: Galambos Edit , Adamik Zsolt