Növendékeink a Szenes Iván Emlékkoncerten

Tizedik alkalommal rendezték meg a népszerű író,zeneszerző, érdemes művész emlékére rendezett estet, a róla elnevezett téren, amelyre meghívást kapott a Fővárosi Nagycirkusz is. A Cirkusz tánckara mellett, az Artistaképző Intézet Szakgimnázium speciális képzésű pekingi osztályának növendékei is felléptek.

Az koncert folyamán olyan dalok csendültek fel, amelyet Szenes Iván szerzett,illetve közreműködött. A műveket korábbi pályatársai és tisztelői előadásában hallgathatta meg a közönség. Fellépett többek között, Bodrogi Gyula, Korda György és Balázs Klári, Csonka András. A fiatalabb generáció képviseltében, Kocsis Tibor és Opitz Barbi.

Szenes Iván több szállal is kötődött a cirkuszművészethez.  Öt éven át volt a Fővárosi Nagycirkusz művészeti vezetője, mialatt számtalan műsort rendezett. 

Maka Gyula konferanszié és Gábor Anita két dallal készült. Micsoda cirkusz! és Akinek humora van, mindent tud című örökzöld szerzeményeket énekelték el. Schneller Szilvia artistaművész hulahopp, Szanto Boglárka görgő számmal működött közre a produkcióban

Nagy Sándor színész, énekes Hofi Géza klasszikus dalát énekelte el. Próbálj meg lazítani című szerzeményben közreműködött, Kaló Patrik és Szkokán Richárd akrobata-zsonglőr számmal. Pünkösti Mimi és Szegő Sarolta akrobatikus elemekkel vegyített erőemelő számmal és Györe Nóra handstand számmal.