Napjainkban, amikor a cirkuszi állatok mindinkább kiszorulnak a porondról Európa egyre több országában, időszerű elolvasnunk Miklósi Ádám A cirkuszi állatok viselkedésének etológiai értelmezése és a cirkuszi állatidomítás jövője című tanulmányát. A szerző már 2005-ben, Mit hozhat a jövő? – kérdésre válaszolva, felveti a “nyitott” cirkusz program ötletét a látogatók számára, az állatok, és az idomítási munka pontosabb megismerése érdekében.  A cirkusz és az etológia tudományának szorosabb együttműködési lehetőségeit is vázolja. Miklósi reményei sajnos nem jutottak gyakorlati megvalósulásig, a cirkuszi állatok helyzetéről kialakult és egyre erősödő negatív vélekedés pedig ma már érzékelteti negatív hatását a cirkuszi előadó-művészet szabályozásában. 

Közismert, hogy az idomítás története az állatok háziasításával egyidős. A kutya lehetett az első faj, amit főleg vadászati célokra idomított az ember. Az állatok gyakorlati hasznosítása mellett az állatidomítás ma már a cirkuszi kultúrának is része. Az emlősállatok közül főleg a társas viselkedést mutató, olyan szociális fajokat idomítják, mint az oroszlán, az elefánt, a csimpánz, a ló vagy a kutya. A magányos fajok közül a tigrist emeli ki tanulmányában Miklósi. A fajok kiválasztásában a veszélyesség is fontos tényező, ahogy a Vasárnapi Újságban 1864-ben megjelent metszet is mutatja, a vadnak, az ember ellenségének tartott állatok előnyt élveznek a cirkuszban.

A dobogóra felugró oroszlán jól ismert produkciójának tréning módszere, hogy az idomár területbirtokosként lép fel. Domináns fajtársként provokálja az állatot és túlzottan közeledik hozzá – írja Miklósi. Az alárendelt egyed kényszertámadásba lendül, de mielőtt a támadásra sor kerülne, a támadó, azaz az idomár visszalép. Az állat, az útjában elhelyezett dobogóra fellépve ellenfele provokációjának megszűntét tapasztalja. A dobogó ezáltal védett hely lesz számára. Ez a példa szemlélteti, hogy az idomítási munka az állatok természetes csoportviselkedésével operál. Az idomár feladata saját domináns szerepének megőrzése. 

A tigris magányos fajként, kevésbé felkészült társai provokációjára, szemben az oroszlánnal, ami szociális faj, csoportosan él, ezért biológiailag felkészültebb az ilyen helyzetekre. A tigris idomítása ezért is igényel képzettebb idomárt. Az alábbi kép szintén a Vasárnapi Újságból egy királytigris és Charles M. párizsi állatszelidítő produkcióját ábrázolja, 1855-ből.

A szakszerű idomári munka segítségével a faj és az egyed képességei egyaránt megmutatkoznak. Egy cirkuszi produkciónak a nézői ismeretbővítés is megfogalmazott célja. A műsorszámokban az ember és az állat kapcsolatának együttműködő jellegét szükséges kidomborítani. Az idomárnak az állat egyediségét fontos hangsúlyoznia, és azzal társként, kooperáló partnerként együttműködnie. Miklósi szerint fontos lenne a jövőben megfigyelni, hogy az állatokat milyen mértékű stresszhatás éri a kiképzés és az előadás során, és összehasonlítani ezeket a helyzeteket a természeti körülmények között tapasztalható hasonló szituációkkal. Az állatok jólétét pedig pszichofiziológiai és viselkedési módszerekkel ajánlja folyamatosan nyomon követni. A szerző javaslatai közül ez utóbbiakat talán még nem lenne késő megfogadni a cirkuszi állatszámok rangjának és megítélésének javítása érdekében. 

Miklósi Ádám: A cirkuszi állatok viselkedésének etológiai értelmezése és a cirkuszi állatidomítás jövője című tanulmánya olvasható: H. Orlóci Edit (szerk.): Cirkusz és tudomány, Jószöveg Műhely, 2005, 28-43. oldal

Varga-Nagy Zsófia
muzeológus