Tihanyi Czeisler Ferenc (1916-2016) – Cirkopédia 22

Tihanyi Czeisler Ferenc, a 20. századi cirkuszművészet egyik legmeghatározóbb alakja 1916. június 29-én, az első világháború egyik vérzivataros évében látta meg a napvilágot egy Békés megyei kis faluban, Kétegyházán. Bűvészként, cirkuszigazgatóként számtalan díjjal ismerték el munkásságát.

Tihanyi messziről indult, kalandos úton jutott el a cirkusz világába. Miután édesapja belehalt háborúban szerzett sérülésébe, édesanyjával és testvérével Aradra költöztek. Ferenc kisgyerekként többször is elszökött a városban vendégszereplő cirkuszokkal, míg végül anyja beleegyezett, hogy nyughatatlan fia 1929-ben egyik rokonával Dél-Amerikába emigráljon.

Itt kezdetben mindenféle munkát elvállalt: volt konfetti- és édességárus, dolgozott húsüzemben. Végül Uruguayban kötött ki, ahol látta Blacaman, a híres fakír fellépését. A művész felvette Ferencet állatápolónak, Ferenc pedig megpróbálta ellesni a trükkjeit. Ám mégsem maradtak együtt: Ferenc potyautasként visszautazott Európába.

Párizsban aztán újból összehozta a sors Blacamannal, aki akkor a Medrano cirkusznál dolgozott, és komolyan tanítani kezdte az akkor még csak 15 éves Ferencet. Ahogy a baloldali képen látszik, Ferenc klasszikus bűvésztrükkökkel kezdte karrierjét. Később, illóziószámokat is csinált: a helikopter eltüntetése volt az egyik legismertebb produkciója.

Egy évvel később visszatért Romániába és két társával saját műsort hozott létre. Ekkor vette fel a Tihanyi művésznevet. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Kovács Ilonával (Líával), aki gyönyörűen énekelt. Lía eleinte dalokkal lépett fel, később férjével közösen gondolatolvasó számot csináltak.

Tihanyi Czeisler Ferenc az 1940-es évek végén nagyszabású műsort állított színpadra Budapesten, amivel Magyarországon, Romániában és Jugoszláviában turnézott. A háború végén a Göndör családdal együtt 5 évre bérbe vették a Fővárosi Nagycirkuszt. A háború nem okozott nagy kárt az épületben, így 1945. május 1-jén megnyithatták a cirkusz kapuit a közönség előtt.

Tihanyi 1953-ban ment ki Brazíliába, 1955-ben pedig végre teljesülhetett feleségével közös álma: megvásároltak egy cirkuszsátrat, és márciusban elindulhatott önálló vállalkozásuk “Tihany Bűvészcirkusz” néven. A műsor alapvetően a bűvészetre épült, de folyamatosan bővült. Tihanyi cirkuszában a luxus, a kényelem és a magas művészi színvonal volt fókuszban. Igyekezett újítani, a legfrissebb produkciókat szerződtetni, legmodernebb technikát használni: például ő alkalmazta először cirkuszban az ún. fekete fényt. A Tihany Bűvészcirkusz egyik fő jellegzetessége az volt, hogy porond helyett elegáns színpadon léptek fel az artisták, műsora varietészerű volt, ahogy az műsorfüzetének címlapján és egyik korabeli fotóján is jól látszik.

Európai gondolkodásmódja újdonság volt a dél-amerikaiak számára: például sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a reklámra, és gyakran szerződtetett külföldi artistákat. Számontartotta a magyar művészeket: fellépett nála többek között a Kisfaludy-csoport, Eötvös Gábor zenebohóc, Donnert Károly és felesége, Losonczy György és csoportja. A cirkusz népszerűségét jelzi, hogy még filmet is készítettek róla „A Tihany cirkuszban történt” címmel. A madártávlatból készült fotón a Tihany Cirkusz hatalmas sátra látható 1999-ben Recife-ben, Brazíliában.

Fia, Lajos is bűvész lett, és miután megházasodott, feleségével 1963-ban saját cirkuszi vállalkozást indítottak Tihany Junior néven.

Ferenc 1984-ben vonult vissza, mint előadó, Las Vegasban telepedett le, de cirkuszát továbbra is ő menedzselte. 1996-ban meghívást kapott az első Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválra, melynek szervezésében barátja, Eddie Murillo is részt vett. Tihany 2004-ben a zsűri örökös tagjává vált. Halála előtt, amikor személyesen már nem vehetett részt a fesztiválon, videófelvételen üzent a cirkuszi szakma képviselőinek és a nézőknek. 100. születésnapja előtt, 2016-ban hunyt el.

Mozgalmas életéről az érdeklődőknek ajánljuk Alejandro Czeisler képösszeállítását és H. Mata Zsuzsanna Tihanyi című könyvét (2008).

Szonday Szandra
muzeológus