16 június

Rangos elismerés Seregi Zoltánnak

Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a BIAK békéscsabai SZÍNITANHÁZ Tagintézményének vezetője művészi pályájának elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült. Nagy büszkeséggel, örömmel és szeretettel gratulálunk!

17 május

Gyász: Elhunyt Rajnai László

Megrendüléssel értesültünk róla, hogy iskolánk korábbi növendéke és tanára, Rajnai László elhunyt. Rajnai László, művésznevén Laci bohóc 1974 és 1976 között volt iskolánk növendéke. Érettségi vizsgáit követően Kárpáti Zoltán pantomim iskolájában végzett pantomimművészként, majd a Mikroszkóp Színpad Kabaréképzőjében kabarészínész szakon, …

10 május

Tájékoztató a tanév végére vonatkozó fontos időpontokról – FELVÉTELI – ELŐADÁSOK – JELENLÉTI OKTATÁS

A járványgörbe pozitív alakulásának és a korlátozásokat feloldó intézkedéseknek köszönhetően intézményünk tanrendje májustól kezdődően módosul, melynek részleteit az alábbiakban közöljük.  FELVÉTELI VIZSGÁK: Továbbra is várjuk felső tagozatosok jelentkezését artista előkészítős osztályainkba. Érettségire épülő képzéseink közül artista, színész, táncos, valamint színház- …

09 május

2021 szeptemberében induló, iskolai rendszerű, nappali tagozatos felnőttoktatás! Érettségi utáni, 2 éves képzések!

Iskolai rendszerű felnőttoktatásunk ingyenes (államilag finanszírozott) minden 25 év alatti, legfeljebb egy szakképesítéssel rendelkező felvételiző számára! 25 éves kor felett vagy két szakképesítéssel rendelkező jelentkező esetén a képzés nem állami finanszírozású.  A képzési hozzájárulás: 100.000 forint/félév. VÁLASZTHATÓ SZAKMÁK Hangtechnikus (Szakmajegyzék …

04 május

SZÍNÉSZNÖVENDÉKEK MINDENNAPJAI

A tanév végéhez közeledve növendékeink szakmai vizsgáikra készülnek. Így tesznek végzős színész osztályunk tagjai is, akik a pandémia ellenére is tartalmas éven vannak túl. Fotóriportunkban felelevenítjük ezen időszak legszebb pillanatait. További képek és érdekességek az osztály életével kapcsolatban a Facebook …

03 május

Várja képzéseire a jövendő színészeket és háttérmunkásokat a Színitanház

Seregi Zoltánt, a Békéscsabai Jókai Színház direktorát, egyben a Színitanház vezetőjét kérdeztük az elérhető képzésekről, a jelentkezésről és a felvételiről Kiket vár képzéseire a Színitanház? Érettségire épülő, középfokú képzés a miénk. A szokásos színészi képességeket, a beszéd- és mozgáskészséget figyeljük, valamint azt, hogy …

27 április

Rendhagyó szalagtűzés

A szalagtűzés rendhagyó módon zajlott intézményünkben az idei tanévben. Végzős osztályunk és osztályfőnökeik a család, a hozzátartozók jelenléte nélkül, de családias, meghitt hangulatban kapták meg iskolánk szalagját. Az iskola vezetősége, tanárai és minden munkatársa sok sikert kíván a májusban kezdődő …

17 április

A Cirkusz világnapja

A cirkusz világnapját 2007 óta ünnepeljük meg minden év április harmadik szombatján, 2010-ig európai cirkusznapként tartották számon, azóta azonban világszerte megemlékeznek róla a cirkuszművészeti központok. A Cirkuszi Világszövetség és a Monacoi Cirkuszfesztivál kezdeményezésére 14 artistaiskola – a világ minden tájáról …