07 június

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben

Intézményünk 9. osztályos tanulóival találkozhattak a szentendrei Skanzenbe látogatók a hétvégén. A Pünkösdi Örökség Ünnepen minden évben a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő örökségek mutatkoznak be. Az idei, két napig tartó rendezvény különlegessége, hogy műsorai között most jelent meg …

24 április

Cirkuszművészeti Világnap 2022.

A Nemzetközi Cirkuszi Világnap alkalmából a Magyarországra menekült ukrán artista diákok valamint az őket oltalmazó Artistaképző Intézet diákjai közös műsorral ünnepeltek. A nagyszabású cirkuszművészeti produkcióra a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Művésztelepén került sor az összefogás, a közös felelősség, az egymásról történő …

15 április

Hamarosan elkezdődhet az Artistaképző Intézet építése a Nyugati pályaudvar mellett

Megkapta az építési engedélyt az Artistaképző Intézet új központja. Az épület a Nyugati pályaudvar szomszédságában lévő rozsdaövezet egy részére tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központ részeként valósul meg egy egykori dízelmozdony-javító csarnok átépítésével és kibővítésével. Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a Nyugati …

13 április

SZÍNÉSZKÉPZÉS – BIAK CircusTheatrum FELVÉTELI

Várjuk jelentkezését! Az egyedülálló és hatékony 2+1 éves színészpedagógia 10 biztosított feltételével: Elismert, tapasztalt művésztanárok és készségfejlesztők tantestülete;Államilag finanszírozott, ingyenes felnőttoktatás, tanügyi biztonság;Pályakövetés, színművészeti továbbtanulás és munkavállalás segítése;Színházi próba- és szerepfeladatok, nagyszínpadi produkciók;Folyamatos színházi műhelymunka és gyakorlat;Musical színészoktatás új elemekkel:akrobatika …

28 március

BIAK sikerek

Magyarország Köztársasági Elnöke a Pesti Vigadóban, március 15-én kitüntetéseket adományozott a nemzeti ünnep alkalmából. A díjazottak között köszöntjük ZBORAY ÉVA artistaművészt, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium szakmai oktatóját, aki MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT kitüntetést vehetett át! Szeretettel és büszkeséggel …

28 március

BIAK sikerek

„A színházi mozgóképkultúra megalkotásában, kutatásában, és a színházi videótárak kialakításban, oktatásában végzett alapító munkája” érdemei elismeréseként, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium SZÍNITANHÁZ Tagintézménye tanára, Vámos Zoltán, MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT kitüntetést vehetett át.

28 március

BIAK sikerek

A Porond Ifjú Csillaga elismerésben azok a fiatal, magyar artistaművészek részesülhetnek, akik a magyar cirkuszművészet szempontjából nemzetközileg is kivételes teljesítményt értek el. A szakmai bizottság idén Russnák Regina artistaművésznek ítélte a díjat. Az Artistaképző Intézet végzős növendéke, akinek – szülei révén – …

19 január

BIAKOSOK SIKERE A XIV. BUDAPEST NEMZETKÖZI CIRKUSZFESZTIVÁLON

Idén tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált, melynek harmadik napján, a Newcomer Show keretében a magyar tehetségek mellett két külföldi artista iskola diákjai is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. A tehetségek között intézményünk növendékei is megmutathatták tudásukat, amit a …