Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia

 

A Baross Imre Artista– és Előadó-művészeti Akadémia Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola elődje, az Állami Artistaképző Intézet, 1950 decemberében kezdte meg a szovjet típusú szervezettségre épülő oktatását, ám első alapítási kísérlete, még a rendszerváltást megelőzően, 1948 októberében megtörtént. Az első évfolyam 1951. januárjában indult, 15 növendékkel, és néhány fős lelkes tanári apparátussal egy belvárosi bérház első emeletén lévő tánciskola termeiben, az Arany János utca 34. szám alatt. Ez a pár helyiségben működő kis iskola volt a magja a magyar artistaművész-képzés központjának, amely az elmúlt 75 esztendő során a magyar artisták generációitbocsátott útjára, akik közül sokan nemzetközi szinten jegyzett karriert futottak be. Az egykori Artistaképző Intézet 1959-ben költözött mai székhelyére a Városligeti fasor 3. szám alá, ahol 1973-ban készült el, azóta is használt, új épülete. 2007. szeptember 1-től az intézmény felügyeletét az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. vette át, majd az ebből átszervezett Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. vált az intézmény fenntartójává.

Az Akadémia tanárai között voltak a már a kezdetekkor a magyar artistaművészet ikonikus alakjai, Domonkos Zoltán, “Deddy” bohóc az iskola első igazgató helyettese, Hortobágyi Károly, a 8 Faludi ugródeszka szám megalkotója, Pataki Ferenc olimpiai bajnok tornász, Gács Rezső „Rodolfó”, nemzetközi hírű bűvész, Markos József – „Alfonzó”, valamint Szilágyi György humorista. A jelenlegi tantestületet több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkező artistaművészek, torna szakedzők, pantomim és színészmesterség tanárok alkotják, mintegy 50 fővel.

2016-ban bővült az Intézmény a békéscsabai Színitanház tagintézménnyel. A Színitanház – az 1992-ben elindított színészképzés mellett – a magyar előadóművészet hiány és háttérszakmáinak képzésére jött létre. A Színitanház érettségire épülő felnőttoktatást nyújt, középpontba helyezve a gyakorlati képzést.

A 2020/2021-es tanévtől az intézményhez csatlakozott az oktOpus Multimédia Intézet, ekképpen kialakult az anyaintézmény mellett, a két tagintézménnyel működő összetett iskolai, az Akadémiai modell. Az oktOpus Tagintézmény célkitűzése a kreatív szakmák (hangtechnikus, színpadi és rendezvénytechnikus, valamint mozgókép és animáció tervező/készítő) területein eligazodó és elhelyezkedő, színvonalas ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése.

Az intézmény 2019-től jelentős változáson ment át, s kialakította mai, a 21. századi elvárásoknak, valamint a jogszabályi előírásoknak megfelelő, komplex oktatási szerkezetét, szervezetét, módszertanát, infrastruktúráját, működését immár akadémiai színvonalon, Artista- és Előadó-művészeti Akadémia néven folytatja 6 önálló épületben lévő telephelyén. A sikeres szakmai vizsgákban kiteljesedő képzés mellett, szakgimnáziumi, valamint technikumi szerkezetben tanítja az intézmény a közismereti tárgyakat, s készíti fel növendékeit az érettségi vizsgáztatásra.

A jelentős átalakulásnak köszönhetően, ma már – tanévenként – több, mint 170 artistanövendék, mintegy 60 fős tantestület irányításával készül választott pályájára. A kreatív szakmákat oktató oktOpus tagintézményben pedig 25 fős tantestület oktatja a közel 180 főnyi szakgimnazistát, valamint technikust.

Kiemelkedő fontosságúnak tartja Akadémiánk, hogy növendékeink számára gyakorlatközpontú, magas színvonalúképzést biztosítson. Célunk, hogy a diákok a szakmai felkészültség mellett, szakma iránt érdeklődő, sokoldalú, kreatív, nyitott gondolkodású, választott pályájuk iránt elhivatott artistaművészekké, előadó-művészeti szakemberekké, technikusokká váljanak. Módszerünk kiinduló pontja, hogy komplex projektek révén oktassuk a jövő előadóművészeit, s a munkájukat segítő kreatív szakembereket, technikusokat. Ennek eredményeképp együtt tanulnak technikus, valamint az artista növendékeink, amely rengeteg lehetőséget nyit meg számukra, a közös munka, az úgynevezett társulati lét elsajátításában.

A pedagógiai mellett előadó-művészeti intézményként is működünk, kiemelt célunk, hogy iskolarendszerünk keretein belül, olyan, egész estét betöltő összművészeti produkciókat hozzunk létre (Szentivánéji álmodók, Világok Vándora, Diótörő Diadala), amelyekben egyértelműen a cirkuszművészet a meghatározó esztétikai irány, ám megjelenítik a tánc-, valamint a zenés színművészeteszközrendszere is. Dramatikus szemléletű, klasszikus cirkuszi zsánerprodukciókat ötvöző, összművészeti produkcióink révén törekszünk új esztétikai hatáselemekkel színesíteni a napjainkban dinamikusan fejlődő cirkuszművészeti kultúra palettáját.

Ezzel a szándékkal jött létre a 2023-2024-es évad összeművészeti nagyprodukciója, a Diótörő Diadala, melyben növendékeink jelentős sikert arattak, mind a 15. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, mind pedig a Szarvasi Vízi Színház, valamint a SZIGET Fesztivál színpadjain. Produkcióink, vizsga gálaműsoraink, fellépéseink kiváló megmutatkozási lehetőséget teremtenek artistanövendékeink számára, így jelentős arányban válnak nemzetközi szintű artistaművészekké, s rendszeres fellépői rangos nemzetközi fesztiváloknak, ahonnan rendszerint sikert aratva térnek haza, részben megalapozva későbbi pályafutásukat.

Fontos küldetésünknek tartjuk, ezen felül, a nem professzionális, ám cirkuszművészettel foglalkozó klubok, tanfolyamok és egyesületek támogatását, valamint az egyéni tehetségkutatást és képességfejlesztést. Így, idén először indult útjára a MANÉZS Hungarian Circus Talent Fesztivál, amely ezentúl időrőlidőre lehetőséget kínál a tudásukat megmutatni vágyó, fiatal tehetségek számára, egészen egyedülálló módon,a Fővárosi Nagycirkusz manézsában.

Elindítottuk –2022-ben – Akadémiánkon az Alapfokú Cirkuszművészeti oktatást, amely a legkisebbek számára is elérhetővé teszi  az artistaművészet alapjainak elsajátítását.

2023-ban pedig szerepet vállalt intézményünk a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola fenntartói feladatainak ellátásában, ekképpen teremtve lehetőséget a két intézmény munkájának termékeny összehangolásában, s a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ együttműködésével, a magyar felsőfokú cirkuszművészeti képzés megteremtésében.

Baross Imre az iskola alapítója, későbbi néveadója

 

"A cirkusz olyan foglakozás, mint bármely más, azzal a különbséggel, hogy nagy állatismeretet, tudást, erőt és ügyességet kíván meg, csupa olyan kvalitást, amellyel másutt könnyebb lehetne boldogulni."
A Hét című társadalmi, irodalmi és művészeti közlöny 1901-i évi lapszáma