KSI a porondon

2020 februárjában kötött megállapodást a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ és a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület. Az együttműködés keretében május 21-én a Cirkusz+ műsor meghívott vendége Kasza Róbert világ és Európa bajnok öttusázó lesz.  

Különleges egyszeri alkalommal közösen lép fel Balzsay Hanna utánpótlás válogatott tornász és a BIAK két növendéke Szegő Sarolta és Győre Nóra. 

A Fővárosi Nagycirkusz, valamint a KSI – akkor még – nem hivatalos kapcsolatára a közelmúltból is találunk példákat.  

Kéry Anikó a KSI-ben kezdett szertornázni, edzői Kertész Alíz és Csányi Rajmund voltak. 1972-ben, 16 évesen tagja volt az olimpiai bronzérmes tornászcsapatnak. A müncheni sikert követően sérülése miatt kellett visszavonulnia. 1974-ben testvérével és későbbi férjével Kapros Attilával alkottak meg egy deszka trió számot. Másfél szaltó kézbe érkezve, triplaszaltó ölbe érkezve és nagy repülések szerepeltek a programban. Sikeres zsánerszámukkal komoly sikereket értek el külföldön. Las Vegasban is felléptek, pályájuk végén pedig egy revüben szerepeltek a Bahamákon.  

Németh Ágnes a KSI-ben kezdett kosárlabdázni, később a BSE játékosa lett, megjárta Olaszországot a Ferencvárosból vonult vissza 1991-ben. Az 1980-as olimpián 19 évesen olimpiai negyedik helyezett csapat tagja volt. 1983-ban a BSE csapatával megnyerte a kosárlabdázók Ronchetti-kupáját. Az 1984-es Los Angeles-ben megrendezett olimpiát politikai okokból a szocialista tábor bojkottálta, a kosárlabda csapat hiába vívta ki a jogot a részvételre, nem utazhattak el Kaliforniába. A 201 centiméteres center játékos négyszer volt az Európa-bajnokságon bronzérmes női válogatott tagja és összesen 367 alkalommal léphetett pályára a nemzeti csapatban. 

Dittmár Roland artistaművésszel 1984-ben a Szovjetunióban ismerkedtek meg. Az ismeretségből később házasság lett, annak ellenére, hogy magasságbeli különbségük majdnem fél méteres.  Megalakították komikus duójukat, ami a férfi és a női lét kérdését dolgozza fel ebben a nem mindennapi kapcsoltban.  Műsorszámukkal a 2008-as Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon bronz díjat nyertek. 2013-ban pedig a Magyar Cirkuszcsillagok műsorában léptek fel.