Fliegende mesterkurzus a Fővárosi Nagycirkuszban

A Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc – Nővarázs műsorának egyik fellépője a Flying Wulber fliegende (lengőtrapéz) csoport Miltcho Kolev és Henriquez Rojas Patricio Alexis vezetésével mesterkurzust tart a Baross Imre Artistaképző Intézet tehetséges diákjai részére. A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ nem első alkalommal kéri fel a műsorába érkező artistaművészeket, hogy akár egy-egy óra, akár egy mesterkurzus keretében segítsék a diákok fejlődését.

A Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnáziumban minden tanuló fél évig alapozóképzésben vesz részt fliegende trapéz lengés technika tárgyban, kiváló oktatók  Molina Altunaga Alexis, Guerra Blanco Daramis és Sallai Tibor – irányításával. A rekvizitum felszerelése azonban cirkuszi körülményeket igényel és a jelenlegi műsorszünet lehetővé tette, hogy a felállított trapézon a próbák mellett az artistaképzős diákok is gyakorolhassák ezt a zsánerszámot.

A diákok minden biztonsági előírást betartva gyakorolták az átnyúlásokat, a lengéseket és egymás elkapását a lengőtrapézon. A próbafolyamatot felügyelte, biztosította és folyamatosan szakmai tanácsokkal segítette Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője, valamint segített Daniel Togni artistaművész, a Duo Togni férfi tagja is.

A most érettségizett Bódi Anna a kurzus első alkalmáról így nyilatkozott: „Máris nagyon szeretem, új dolgokat tanulok, mert ilyet még sosem csináltam. Az egyik oldalon lengünk, a másikon elkapnak. Mindig is légtornász szerettem volna lenni és azonnal lecsaptam erre a lehetőségre. Álló sitz számot csinálok a levegőben, de az a fliegendével ellentétben stabil és nem leng. Ma hatodik alkalomra sikerült megcsinálnom a levegőben a spárga átugrást, ezért nagyon büszke vagyok magamra. Első alkalommal nagyon remegtem, de mivel eleve levegőszámot csinálok és védőháló volt alattam, tudtam, hogy nem eshet bajom. Reménykedem benne, hogy benne, hogy a jövőmben is lesz lehetőségem gyakorolni, mert hihetetlenül jó ez a zsáner.”

A tizedikes Molnár Grétának is nagyon tetszett a próba és elmondása szerint azonnal szerelmes lett a zsánerbe. Ezért el is határozta, hogy ha lehetősége nyílik rá, a fliegendét választja fő zsánerének, ugyanis gyermekkora óta a fliegende az álma. Örömét fejezte ki, hogy tapasztalt és kedves külföldi artistaművészek és Graeser József foglalkoznak velük, akiktől sokat lehet tanulni.

A szintén álló sitz zsánerben untermann pozícióban otthon lévő Hema Artúr is nagyon élvezte az órát, akinek régi álma vált valóra azzal, hogy kipróbálta a fliegendét. Artúr a jövőben a saját zsánerénél maradna, de szívesen megtanulná a fliegendét is.

Abdel Hamid Jaszir is nagyon érdekesnek találta az órát, ugyanis kínai rudasként ez egy teljesen más mozgásforma. „A fliegende azért nagyszerű, mert hatalmas szabadságot ad, ahogy szállunk a levegőben. Ha az iskola indít ilyen képzést, szívesen részt veszek benne” – osztotta meg élményeit a lengést, és a fogó elkapást gyakorló 10. évfolyamos diák.

A kínai rúdra specializálódott 17 éves Buti Gordont is nagyon megfogta a fliegende zsáner. Biztos benne, hogy ha lesz rá lehetősége, ezt választja második zsánerének, többek között a repülés élménye miatt. Háláját fejezte ki, hogy részt vehetett ezen a különleges órán, ahol tapasztalt artistaművészek segítették tanácsaikkal. „Henriquez Rojas Patricio Alexis egy sima szuplét csinált a kezembe, vagyis elkaptam a levegőben a trapézon, ami második próbálkozásra sikerült” – újságolta örömmel az artistanövendék.

A különleges órát tartó Miltcho Kolev el volt ragadtatva a diákoktól, akik annak ellenére, hogy teljesen más zsánerekben jártasak, jóval a várakozásán felül teljesítettek. Ugyanezen a véleményen volt Graeser József is, aki néha alig hitt a szemének, hogy valaki, aki összesen a hatodik alkalommal megy fel a levegőbe, képes elkapni a társát.

Szekáry Zsuzsanna
Fotó: Urbán Ádám

Fliegende mesterkurzus