Megemlékezés Markocsány Lórántról

35. életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt Markocsány Lóránt Porond Csillaga-díjas artistaművész. Megemlékezés a fiatal művészről és pályájáról a Fővárosi Nagycirkuszban lesz 2020.10.07-én 17 órai kezdettel.

Markocsány Lóránt 1985. február 4-én született az ukrajnai Técsőn. 1998- ban, 13 évesen lépett be a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. ugródeszka csoportjába, a Jumping Boys-ba, akikkel 2003-ig dolgozott együtt. 2002-ben kezdte el gyakorolni önálló gurtni számát. Orosz művészek videóiról nézte el a technikát, amit később másoknak is szívesen megtanított. Mindig a tökéletességre törekedett. Magyarországon szinte mindenki kicsit az ő tanítványa is volt, az is, aki nem közvetlenül tőle tanult. Sok barát és pályatárs köszönheti neki gurtnis karrierjét.

2005-ben az Állami Artistaképző Intézetben fejezte be produkciója művészi megformálását. A szakma 2006-ban Porond Csillaga-díjjal tüntette ki művészi munkájáért. Azt ezt követő években több európai cirkuszban, varietében lépett fel, így természetesen a Fővárosi Nagycirkuszban is. Pályafutása csúcsára 2010-ben ért, a Cirque du Soleil Dralion című műsorának egyik főszereplőjeként bejárta az egész világot.

2015-től ismét az európai művészvilágba tért vissza. Szerepelt többek között a Palazzo Wienben és a Palazzo Berlinben, Andorrán a Cirque du Soleil Scalada Storia show-jában, az olaszországi ALIS GRAN GALA show turnéjában.

Emléke örökké a szívünkben él!