DINASZTIÁK- A műsor Artistaképzős fellépői

Február 13-tól megtekinthető műsorban háromhetente különböző fellépőket és számokat láthat a közönség, összesen pedig több mint 70 kiváló hazai artista lép majd a porondra. A Dinasztiák című műsor a világhírű magyar artistaművészek és családjuk előtt tiszteleg. Büszkék vagyunk arra, hogy a fellépők között az Artistaképző korábban végzett és jelenlegi növendékei fellépnek!

Donnert Ryan és Szécsényi Anna – görkorcsolya  szám

Donnert Ryan a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium végzős növendéke, ahol az akrobatika mellett a görkorcsolya a másik zsánereszáma – , utóbbival kápráztatja el a Fővárosi Nagycirkusz közönségét partnerével, Szécsényi Annával, aki szintén az artistaképző növendéke. Lendületes, gyors számuk cseppet sem veszélytelen, ugyanis egy kicsi asztalon pörögnek egyhelyben, miközben különböző akrobatikus elemeket mutatnak be. Ryan kétévesen lépett fel először közönség előtt szülei – Donnert Károly és Donnert Ildikó – görkorcsolyaszámában. Az artistaképzős műsorokon kívül ez lesz az első önálló fellépése a Fővárosi Nagycirkuszban. Dédszülei, a 2 Donnert – Donnert János „Szandi” és Donnert Jánosné Czirják Katalin – szabadidomítással, míg nagyszülei – Kellner Mária és Donnert Károly – a 4 Dunai lovas zsonglőr csoport tagjaiként léptek fel ötven évvel ezelőtt a Fővárosi Nagycirkusz új épületének ünnepi műsorában. A Donnert család több mint 125 éve foglalkozik cirkuszművészettel.

Richter Angelina (Richter család) – lovasakrobata szám

Angelina 4 éves korában lépett először porondra, bátyjával, Kevinnel együtt. Később a porondon körbefutó ló hátán dolgozott, pálcaugrást mutatott be. Ugyanebben az előadásban Kevinnel közös számuk is volt: a lóháton álló Kevin vállára állt fel. Nagymamája és édesanyja nyomdokaiba lépve elkezdett lábzsonglőrözést tanulni. Szandra, az elefánt hátán fekve hengert és az úgynevezett kínai kendőt forgatott a 2017-es turnéban. 2018-ban lovasakrobatikával áll porondra. Az idei műsorban egy különleges lovasakrobatika, valamint a deszka csoport tagjaként lép fel. 2020. szeptemberében nyert felvételt a Baross Imre Artistaképző Szakgimnáziumba.

Biritz Ákos – gurtni szám

Biritz Ákos a Baross Imre Artistaképző Intézetben végezte tanulmányait 2005 és 2013 között. Utolsó tanulmányi évében már a Fővárosi Nagycirkusz műsorában is fellépett, majd ezt követően a Recirquel társulat tagja lett. Gurtni szakon, Deltai Károly tanításainak köszönhetően sikeres szakvizsgát tett a Recirquel társulat Cirkusz az éjszakában című műsorában előadott gurtniszámával. Két éven át a Recirquel társulat állandó tagja volt, majd vendégművészként folytatta munkásságát a társulattal. A Baross Imre Artistaképző Intézetben 2013 és 2014 között óraadó tanári pozíciót is betöltött gurtni szakon. Első cirkuszfesztiválja a XI. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál volt, amelyen a “L’Académie Fratellini’s”, “Fabio Montico, the president of International Circus Festival city of Latina” különdíját érdemelte ki. Tehetségét 2016-ban Porond Ifjú Csillaga-díjjal ismerték el. 2016-ban részt vett a “The Golden Trick of Kobzov” V. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, ahol Bronz-díjas lett. Szintén 2016-ban a 18. Latinai Cirkuszfesztiválon vett részt. 2017-ben a X. Albacetei Nemzetközi Cirkuszfesztiválon képviselte hazáját. 2017-ben mutatták be a Mi ez a cirkusz című, artistákról készített dokumentumfilmet, amelynek egyik szereplője lett, valamint részt vett a FINA világbajnokság záróünnepségén. Ebben az évben, szeretett szülővárosától, Jászfényszarutól szakmai teljesítményét elismerő oklevelet kapott. Az utóbbi években óceánjáró hajón lépett fel gurtniszámával. 2021. februárjáról ismételten az Artistaképző óraadó tanára. Produkciója az elválás és elengedés  fájdalmas pillanatait mutatja be.

Weiss Junior csoport – fliegende szám

A 2005-ben alakult. Csoportnévként nagypapájuk vezetéknevét választották, hálájuk jeléül a sok támogatásért, amit tőle és a szüleiktől kaptak. A hattagú csoport – akik közül öten testvérek – eleinte deszka- és hintaszám-kombinációval lépett fel. A legidősebb testvér, Blaha László 14 évesen került be az egykori Lukács deszkacsoportba. Főbb trükkjei a szaltó hármas kolonira és a tandem, amit két emberre is próbáltak. Elismert artistaművészekkel dolgozott együtt, majd a Sallai Mihály által tanított Jumping Boys keresztdeszkaszám obermannja volt. Blaha Attila és testvére, Dániel délutánonként Ócsai Gáborhoz járt akrobatikát tanulni. Lánytestvérük, Paraizo-Blaha Zsuzsanna az Állami Artistaképző Intézet sitz osztályában végzett a Mol-to csoportban, tanárai Molnár László és Tóth László voltak. Legkisebb lánytestvérüket, Anettet a csoport megalakulásakor ragadta magával a cirkusz világa. Közös álmuk volt egy fliegendeszám létrehozása, amire egy olaszországi turnéjuk során nyílt lehetőségük. Ott ismerték meg Zsuzsanna későbbi férjét, Fabio Pereira Paraizót, akivel 2008-ban kezdték el a közös próbákat. Egy évvel később már ezzel a zsánerrel léptek fel, fliegende tanítójuk, Fabio pedig 2010-ben csatlakozott hozzájuk. A csoport bejárta Európát, és a Közel-Keleten is sikereket aratott. A családtagokból álló és a Baross Imre Artistaképző Intézet diákjával, Molnár Grétával kiegészült egyetlen magyar fliegendecsoport lélegzetelállító számában az egymás iránti bizalom és a generációkon átívelő, biztos tudás tükröződik.

Rolling Wheels – Rhönrad szám

Németh Zsófia és Nagy Ferenc a Baross Imre Artistaképző Intézetben találkozott, ahol 2009-ben végeztek röhnrád szakon. Ezután vette kezdetét varázslatos utazásuk, Európa, majd később a világ különböző színpadain, cirkuszaiban léptek fel. Részt vettek a 2012-es Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, az ukrajnai Golden Trick of Kobzovon, és megmérettettek a Spanyolországban megrendezett 7th International Circusfestival of Albacetén. Utóbbiról egy Ezüst-díjjal tértek haza. A duó a Németországban népszerű zsánert a cirkusz világán keresztül megismerve, a sportág hagyományaitól elrugaszkodva sajátította el, így a megszokottól eltérő funkciókkal és dinamikával ruházták fel ezt a különleges rekvizitet.

Trio Bokafi – deszkaszám

A Porond Ifjú Csillaga-díjas Boros Gábor 1993-ban végzett a Baross Imre Artistaképző Intézetben a Hunor Jr. csoport tagjaként. Levegő (sitz) és ugródeszka számukkal a Párizsi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst-díjat és Közönségdíjat kaptak.1995-ben saját ugródeszka csoportot alapított Savaria néven, majd 1999-ben létrehozta az azóta folyamatosan aktív és sikeres Trio BOKAFI ugródeszka csoportot. A csoport több évre előre lekötött szerződésekkel rendelkezik. Boros Gábor új partnerekkel lép fel – Mohácsi Leonával (18) és Tóth Jánossal (32) – akik a harmadik generáció a trió pályafutásában.A szám specialitása a hármas szaltó, amelyet különböző akrobatikus és látványelemekkel kötnek össze. A csoport 2009-ben a Holland Nemzeti Cirkuszban Ezüst-díjat, majd pár év múlva első helyezést ért el. 2010-ben elnyerték Franciaországban az 5. Festival Mondial Du Music-Hall 2. helyezését.Boros Gábor büszke rá, hogy ők voltak az elsők, akik ugródeszkaszámmal léptek fel a Palazzo Varietében. Ezen kívül felléptek a Circus Roncallinál, a Circus Krone-nél, a Circus Barumnál, a Circus Benneweisnél, a Circus Nocknál, az Arlette Grüssnél, a Circus Dreamsnél, a Blackpool Tower Circusnál, valamint a leghíresebb varietékben, gálákon és televíziós műsorokban.

Zsilák Olivér – zsonglőrszám

A Porond Ifjú Csillaga-díjjal kitüntetett Zsilák Olivér egy híres zsonglőr család harmadik generációs tagjaként látta meg a napvilágot. Nagyszülei, majd szülei, a Fudi és Suzy duó is nagy sikerrel járták a világot, így gyermekként sokat utazott. Kilenc évet élt az USA-ban. Hétéves kora körül kezdett zsonglőrözni édesapjával, az élő legenda Zsilák Györggyel. Mivel a családban mindenki zsonglőrözött, Olivér is folyamatosan szerepelt és gyakorolt – nem volt kérdés, hogy ő is a zsonglőr zsánert választja. Ezzel párhuzamosan, magántanulóként elvégezte a Baross Imre Artistaképző Intézetet. Tízévesen debütálta cirkuszban, majd az érettségit követően éveken át szólózsonglőrként dolgozott szerte a világban. Produkciója igen változatos, titka a gyorsaság mellett a különleges kéz- és lábtechnika.

Bogdán Bettina és Vellai Krisztina (Body trapeze)

A Body Trapeze a világon egyedülálló duett, amely 2006-ban debütált a híres Flic Flac cirkusz porondján Stock Bernadett és Tokár Edina előadásában. Különlegessége, hogy a trapéz nem egy élettelen tárgy, hanem egy emberi test, maga az egyik artista, amely együtt mozog partnerével.Bogdán Bettina a Baross Imre Artistaképző Intézet egykori növendéke, aki 2013 óta légtornászként járja a világot.Részt vett többek között a montreáli La Tohu 2016-os szezonnyitó műsorában, illetve a 2017-es FINA világbajnokság záróceremóniáján. Vellai Krisztina pályafutását táncosként kezdte klasszikus balett és show- moderntánc vonalon, majd 2017-ben kilenc hónapot töltött légtornászként levegő-karika számmal a Fővárosi Nagycirkuszban. 2018-ban debütált tissue szólószáma, amelyben bemutatja egyedi, 8 méteres leforgását, amellyel alig páran lépnek fel az egész világon. A budapesti és az astanai cirkuszfesztiválon Ezüst- és különdíjakat nyert. Azóta gálák, színházak, televíziós show-műsorok aktív fellépője New Yorktól Izraelig. Bár az utóbbi években szólókarrierjét építette, mindig szeretett duóban dolgozni. Bettinával tökéletesen kiegészítik egymást nemcsak levegőben, hanem a kreáció alatt az életben is.

Bakk Diána – rúdszám

Bakk Diána 2007-ig járt a Baross Imre Artistaképző Intézetbe, majd folytatva tanulmányait a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat alkalmazásában duo perzs számmal debütált.  Később obermannként dolgozott a Trio Powerline erőemelő formációban, ami által lehetősége adódott Monacóban, Olaszországban és az Emirátusokban szórakoztatni a nagyérdeműt.  2012-ben került Simet László egyedülálló, világszenzációs halálkerék produkciójába; öt éven keresztül tizenegy méter magasból élvezhette a tapsot. Lehetősége volt a legjobbtól tanulni, első közös fellépésükre a Cirque du Soleil színpadán került sor, és Amerika legnagyobb cirkuszában, a Ringling Bros. and Barnum&Baileynél fejezték be a közös munkát. Ez idő alatt szeretett bele a rúdtánc varázslatos világába, és elhatározta, hogy szólókarrierbe kezd. Műsorszámában az akrobatikus elemek a finom nőies mozgással keverednek. A szám különlegessége, hogy nemcsak a rúdon, hanem a rúd tetején három méter magasban kéz- és fejegyensúlyozó trükköket is bemutat mindezt biztosítókötél nélkül, ami egyedülálló a világon. Szólókarrierje elindítására a legkiválóbb hely és alkalom adódott: a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál műsora. Innen egyenes út vezetett a Spanyolországi Nemzetközi Cirkuszfesztiválra, ahol média-, illetve közönség különdíjjal jutalmazták.  Ugyanezzel a produkcióval vendégművészként lépett fel egy luxus tengerjáró hajón Dubajban, majd később a németországi Wintergarten Varietében, itthon pedig a méltán színvonalas Budapest Varieté fellépője volt.

György Tibor – cyr-kerékszám

A 22 éves György Tibor családjában elsőként és egyedüliként 2009-ben kezdte meg tanulmányait a Baross Imre Artistaképző Intézetben, ahol 2019-ben végzett. Két zsánert tanult az iskolában, a szabad létra elsajátításában Tóth Edit tanárnő nyújtott számára hatalmas segítséget. A másik zsánere a cyr kerék, amihez Alexis Molina Altunaga nyújtott támogatást. „Mindkét zsánerem szerelem volt első látásra, amikor láttam őket a porondon, azonnal tudtam, hogy én is ezt akarom csinálni, ezek jelentik számomra az igazi önmegvalósítást.” Karrierje során több színpadon megfordult, többször fellépett a Fővárosi Nagycirkusz porondján különböző előadásokban, rendszeres fellépője volt a Sziget Fesztiválnak, valamint a pápa előtt is megmutatta tudását a Vatikánban. 

Szulita és Dennis – kötélszám

A Baross Imre Artistaképző Intézetben 2009-ben fejezték be nyolcéves tanulmányaikat, és azóta világszerte kápráztatják el a nagyérdeműt különleges LED-fényes produkcióikkal.
A Budapesti Tavaszi Fesztiválon debütáltak először LED-légtornász produkciójukkal a Wonderland Show Company rendezésében. Több hónapon át vendégszerepeltek Németország egyik legszínvonalasabb Fantissima Dinner Show-jában, ezt követően Stuttgartban a Friedrichsbau Varietében, ahol a világ leghíresebb illuzionistái között ők voltak az extra LED-légtornász produkció.  Sok helyen felléptek már, például Indiában, különböző rendezvényeken, esküvőkön, varietékben, parkokban, Európa legnagyobb karácsonyi eseményén a Londoni Winter Wonderlandben, fesztiválokon, a magyar Petőfi Zenei Díj gála műsorában, és nem utolsó sorban cirkuszokban például Moscow, Baldoni, ahol elnyerték a közönség tetszését. Ebből adódóan is nagyon büszkék az olaszországi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon elnyert Közönségdíjukra, illetve a zsűri különdíjára is. Részt vettek az első brazíliai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is, ami szintén nagy elismerés számukra.

Földvári Balázs – Cyr-kerékszám

Földváry Balázs pályafutása a Baross Imre Artistaképző Intézetben kezdődött, ahol kitanulta többek között az akrobatika, a tánc, a pantomim és a zsonglőrözés művészetét. Négy barátjával tökéletesre fejlesztette BMX-tudását, majd a diploma megszerzése után közös BMX-, valamint ugrókötél-produkciókkal járták a világot. Balázs 24 éves korában kezdett szólókarrierbe. A BMX-száma mellett létrehozott egy Cyr-kerékés egy rönhrád produkciót. 2004-óta a világot járva e három műfajban kápráztatja el a közönséget. Munkásságáért Porond Ifjú Csillaga-díjjal tüntették ki. Legutóbb a Puskás című musicalben láthatta a közönség egyetlen artistaművész-szereplőként.

Fodor Felícia – gurtniszám

A 26 éves Fodor Felícia hároméves korában kezdettritmikus gimnasztikázni, majd 14 évesen felvételt nyert a Baross Imre Artistaképző Intézetbe. Elvégezte az iskola művészképzőjét is. Az artistaképzőben négyes trapézt és gúlát gyakorolt, tanárai Molnár László és Ócsai Gábor voltak. Végül mégis a gurtni zsánernél kötött ki. Az alaptechnikát a francia Gabriel Tramullas-tól tanulta, majd több tanár is foglalkozott vele, valamint saját magát is fejlesztette. Az iskola befejezése után először Magyarországon lépett fel, majd az utóbbi négy évben Angliában. Azért választotta a gurtnit fő számának, mert ez inkább a férfiak zsánere, így különlegesebb, hogy nőként csinálja. Kihívást jelent számára, hogy olyan szintre tudja fejleszteni a tudását, ami vetekszik a férfiakéval. 

Duo Juderto (Bistei Judit és Kökény Róbert) – gurtniszám

Bistei Judit és Kökény Róbert nyolcadik éve alkotnak egy párt az életben és a porondon is. Magánéletünk és a művészet teljes összefonódása, illetve a levegőszámok iránti szeretetük inspirálta aerial straps duójuk megalkotását. Első koreográfiájuk porondra állításában, felkészítő tanárként, valamint koreográfusként rendkívül fontos szerepet töltöttek be a Dinasztiák című műsorunkat is rendező artistaművészek, Füzy Anita és Kranitz Krisztián. Először a XII. Budapesti Nemzetközi Cirkusz Fesztiválon, a Fekete Péter által rendezett Lyrical Circus Late Night Show-ban mutatták be sorsuk által ihletett produkciójukat. Természetesen, ahogy történetünk fejlődik évről évre, úgy produkciójuk is időről időre változáson megy keresztül. A Baross Imre Artistaképző Intézet légtornász szakán megszerzett hivatalos képesítésünk után folyamatosan óceánjáró hajók produkcióiban vesznek részt. A hazai közönség legutóbb a 2020-ban megrendezett Budapest Varieté színpadán láthatta őket.

Silver Power – erőemelő szám

A Dinasztiák című műsor rendezői artistaként is a porondra lépnek. Füzy Anita és Kranitz Krisztián mindketten szertornászként kezdték pályájukat, majd a Baross Imre Artistaképző Intézetben tanultak tovább. Anita hét évig volt a Donnert zsonglőr-lovasakrobata csoport tagja, majd levegőkarika-, kötél- és tissue számokkal lépett fel. Krisztián az artistaképzőből a Silver Troupe csoport oroszrúddobó-számával került ki. 2006-ban egymásba szerettek, és közös erőemelő produkciót hoztak létre Silver Power néven. 2009-ben a saint-paul-lès-dax-i Cirkuszi Művészek Nemzetközi Fesztiválján első helyezést értek el. 2010-ben ismét Franciaországban, a Cap Dumont-i Fesztiválon harmadik helyezettek lettek. 2016-ban a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a bronzérem mellett két különdíjjal jutalmazták őket. 2019-ben a Minszki Nemzetközi Cirkuszfesztiválon szintén különdíjat kaptak, Magyarországon pedig Hortobágyi Károly-díjjal ismerték el munkásságukat. Magas színvonalú erőemelő produkciójuknak külön mondanivalót ad a nemek közötti különbség: a nyers erő és a mozdulatok finomságának keveredése formálja egyedivé előadásmódjukat. Szobrokat testesítenek meg, amik életre kelnek, miközben megjelenítik a férfi és nő közötti kapcsolatot.

Végh Andrea – kötélszám

A 34 éves Végh Andrea tízévesen döntötte el egy cirkuszi előadás megtekintése után, hogy légtornász lesz. Egy év múlva felvették az akkori Állami Artistaképző Intézetbe, ezért családja Keszthelyről Budapestre költözött. Nem fejezte be az iskola utolsó évét, ugyanis szerződést kapott Hollandiában. Andrea jártas a golyóegyensúlyozó, a karusszel, a lengőtrapéz, a levegő-karika, a labdazsonglőr és a kötélszámokban. „Az eddigi karrieremet külföldön, neves cirkuszok és varieték színpadain töltöttem. A Fővárosi Nagycirkuszban utoljára diákként léptem fel, ezért nagy öröm számomra, hogy újra magyar közönség előtt léphetek porondra.”

Pajor Szilvia – spirálszám

15 éven át tartó versenyszerű szertornász pályafutása után 21 évesen úgy döntött, hogy artistaként folytatja karrierjét. A Baross Imre Artistaképző Intézet elvégzését követően elsőként luxushajók közönségének mutatta be kivételes tehetségét. Ezt követően duó trapéz-, karika-, tissue- és légkarika-számaival járta a világot, mígnem 2014-ben lenyűgöző spirál produkciójával szerepet kapott Európa legnagyobb show műsorában, a berlini Friedrichstadt Palast előadásában.

Duo Lameth – trapézszám

A duó női tagja, a 32 éves Németh Boglárka gyermekkorában, egy cirkuszi előadás után határozta el, hogy artistaművész lesz. 2009-ben légtornászként végzett a Baross Imre Artistaképző Intézetben, ahol több zsánert is megtanult, például ugródeszka-akrobatikát Ócsai Gábortól és Váradi Nándortól, szóló lengőtrapézt, illetve karusszel számot Molnár Lászlótól, és tissue-t Bánfai Ágnestől. Az évek során különböző zsánerekkel szerepelt a Fővárosi Nagycirkuszban. A duó férfi tagja, a 39 éves Eduardo Lamberti argentin és brazil artistaművészek gyermekeként egy tradicionális cirkuszi dinasztia ötödik generációs tagja. A dél-amerikai cirkuszok után 2009-től európai cirkuszokban folytatódott a karrierje, majd egy év múlva a Fővárosi Nagycirkuszban megismerte Boglárkát. Közös trapézszámukkal 2012-ben egy brazíliai színházi fesztiválon debütáltak, amellyel aztán számos európai cirkusz közönségét varázsolták el. 2015-ben Bronz-díjat nyertek az olaszországi Golden Circus Fesztiválon, három évvel később pedig két franciaországi cirkuszfesztiválon is – Festival du Cirque du Loiret, Festival du Cirque en Sarthé – bemutatkoztak.Hét év után lépnek fel ismét a Fővárosi Nagycirkusz porondján, minden tudásukat és szeretetüket beleadva, hogy ismét elkápráztathassák a magyar közönséget.

Herczeg Dávid – görgőszám

A 23 éves Herczeg Dávid négy évvel ezelőtt végzett a Baross Imre Artistaképző Intézetben. Édesapja évtizedekkel ezelőtt a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalatnál dolgozott sátormesterként, így az ő történeteinek hatására Dávid már gyermekként eldöntötte, hogy artistaművész lesz. Az Artistaképző elvégzése után cirkuszokban és színházakban lépett fel, többek között Angliában, Franciaországban, Svájcban, Belgiumban és a Kazahsztáni Világkiállításon. Dinasztiák című műsorunkban Mozartot idézi meg bohókás görgőszámában.

Tóth Gabriella – kötélszám

Tóth Gabriella artista családból származik. Édesanyja Ócsai Böbe, Hortobágyi Károly-díjjal kitüntetett artistaművész, édesapja Tóth László artistaművész, aki jelenleg is a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium tanára. Gabriella ikertestvérével, ifj. Tóth Lászlóval 1999-ben végzett a Baross Imre Artistaképző Intézetben görgő-emelő számmal. Gabriella akkor már gyakorolta a kötélszámát, amit Pósvai Zoltántól és Molnár Lászlótól tanult. Az artistaképző elvégzése után először testvérével görgő-emelő számmal léptek fel európai cirkuszokban, és közösen képviselték hazánkat a wiesbadeni Nemzetközi Ifjúsági Cirkuszfesztiválon. Gabriella 2002-ben fogott szólókarrierbe lengő kötél számmal, majd óceánjáró hajókon egy duó tagjaként páros tissue-, trapéz-és levegőkarika számokkal varázsolta el a nagyérdeműt. Partnerével Dél-Amerika több pontján is nagy sikert arattak páros levegő aquatic show-számukkal. A Fővárosi Nagycirkuszban szóló kötélszámával lép fel a Dinasztiák című műsorban. 

Duo Fosset, Marton Lenke és Szabó Lilla – karusszel szám

Először a Fővárosi Nagycirkusz újranyitásának 50. évfordulóját ünneplő gálaműsorra alakult meg a Duo Fossett – Krich Noémi és John Laci Fossett – valamint Marton Lenke és Szabó Lilla artistaművészekből egy bámulatos csapat, akiket Pósvai Zoltán készített fel. A Duo Fossettet a magyar közönség először a Tündértánc – Nővarázs című műsorban láthatta hengeperzs számukkal. Krich Noémi Magyarországon született és nőtt fel, majd a Baross Imre Artistaképző Intézet befejezése után Angliában kezdte el artista pályáját. Ott ismerkedett meg partnerével, akivel nemcsak a levegőben, de a való életben is egy párt alkotnak. John Laci Fossett apai ágról egy több generációs angol artista család sarja, gyerekkora óta tudja, hogy családja nyomdokaiba fog lépni. Marton Lenke tizenkét évvel ezelőtt végzett Szabó Lillával a Baross Imre Artistaképző Intézetben karusszel számmal. Lenke 2012-ig ezzel a zsánerrel lépett fel, utána a Magyar Nemzeti Cirkusznál légtornász- és lovas zsoké számmal varázsolta el a nagyérdeműt. 2012-ben a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Arany-díjat nyert a Richter csoporttal.

Fábián Attila – handstand szám

Fábián Attila négyéves korában kezdett szertornázni, amit 18 éven át válogatott szinten űzött. 2008-ban kezdett el artistának tanulni, első fellépésére két évvel ezután került sor. Kezdetben duo hand to hand számmal lépett fel, miközben felépítette a szóló handstand számát. 2019-ben elvégezte a Baross Imre Artistaképző Intézet felnőtt képzését.

„Azért dolgozom ezzel a zsánerrel, mert a tornában is rengeteg kézenállásos pozíció volt, vagy az indított elem is a kézenálláson keresztül vezetett a kivitelezéshez, így magától értetődő volt a választás. A számom jellegzetessége a tornászos mozdulatok és a tökéletes kézenállás.
Az elmúlt öt évben Angliában, Ausztriában, Németországban, Korzikán, Olaszországban, Belgiumban, Lengyelországban és Magyarországon is felléptem.”

Váradi Diana és Petruska Mihály – tányérszám

Váradi Diana az Állami Artistaképző Intézetben kötéltáncosként végzett, majd a nagyapja, Weisz Nándor által alapított Váradi ugródeszka csoporttal utazott drót és levegő számával. 1986-ban ismerte meg férjét, a sátormesterként dolgozó Petruska Mihályt egy bolgár szezonban. 1988-ban született fiuk, Petruska „Váradi” Nándor, akit zsonglőr számáért 2014-ben Porond Ijfú Csillaga-díjjal tüntettek ki. Diana és férje 1989-ben a Váradi ugrócsoport tagjai lettek, felléptek Európa és a Közel-Kelet legrangosabb cirkuszaiban, közben létrehozták saját humoros-kötéltáncos produkciójukat. 2002-ben kezdtek el kiskutyákkal fellépni. Diana és Mihály Dinasztiák című műsorunkban komikus tányérszámmal kápráztatják el a közönséget.

Veres Illusion – illúzió szám

Veres Antal nagyszülei a múlt évszázad elején még szekérrel járták a kisebb falukat és szórakoztatták a közönséget. Antal édesanyja rokonainak cirkuszánál nőtt fel, ahol megismerkedett Nórával. A gyermekkori barátságból később szerelem lett, amiből megszülettek gyermekeik, Henrik és Patrik, akik Dinasztiák című műsorunk „B” programjában Veres Duó néven léptek fel zsonglőrszámukkal.  
Nóra és Antal az elmúlt harminc év során többféle zsánerszámmal is szórakoztatták a közönséget, de a görgő egyensúlyozó és a luftbalett volt a fő zsánerszámunk, amikkel 1997-ben artista vizsgát tettek az Állami Artistaképző Intézetben. Repertoárjukat komikus rongybaba- és hajlógó számmal is színesítették. Olyan különleges országokba is eljutottak mint Omán vagy a Feröer-szigetek.
A legnagyobb megtiszteltetés 2016-ban érte őket, amikor a Buxtoni Operaházban, a The International Brotherhood of Magicians 80. évfordulójára tartott gálaesten a világ leghíresebb bűvészei mellett léptek fel az est zárószámaként.
„Abban különbözünk a legtöbb illuzionistától, hogy én nemcsak eltüntetem és megjelenítem partnerem. Trükkjeink felépítése során felváltva gyors kiszabadulós és helycserés illúzió trükkökkel varázsoljuk el a közönséget. Showműsorunk repertoárjában megtalálhatók kisebb és nagyobb illúziókellékek is. A Dinasztiák című előadásra is látványos elemekkel készülünk.”

Szemes Dávid – cyr-kerékszám

A 33 éves Szemes Dávid először 2007-ben lépett porondra az akkori Állami Artistaképző Intézet növendékeként egy excentrik (dobó) csoportban a Fővárosi Nagycirkusz Porondon a világ című műsorának nyitóképében. Egy ideig gerincproblémái miatt nem folytathatta a pályafutását, de a gyógykezeléseknek és a szakma iránti elhivatottságának köszönhetően 2010-ben a Zemanof ugródeszkacsoporttal untermannként tért vissza a manézsba. Nem sokkal később a francia Bayeux Nemzetközi Cirkuszfesztiválon különdíjjal jutalmazták őket.
A következő években Dávid szóló karrierbe kezdett, és egy német cirkusziskolában alkalma nyílt kidolgozni a cyr-kerékszámát, amellyel hat éven át szórakoztatta az óceánjáró hajók közönségét.
„A produkcióm jellegzetessége, hogy egy két méter átmérőjű fém karikával hajtok végre különböző forgásokat, dinamikus, akrobatikus elemekkel tűzdelve. A kellékem a hagyományos cyr kerekekkel ellentétben extra könnyűnek számít, így gyorsabb forgást, illetve mozdulatsort tudok végrehajtani vele. Izgalommal tölt el, hogy egy teljes év kihagyás után újra a manézsban szerepelhetek. Köszönjük, hogy a Fővárosi Nagycirkusz lehetőséget ad a magyar artistáknak, hogy újra a rivaldafénybe léphessünk és szórakoztathassuk a nagyérdeműt.”

A műsor online programfüzete ide kattintva érhető el.

Szöveg: Szekáry Zsuzsanna
Fotó: Urbán Ádám