„A művészet lépcsőfok egy jobb világ felé.”
Ivan Alekszejevics Bunyin

A művészet világnapjáról 2019 óta emlékezünk meg: az UNESCO ekkor döntött úgy, hogy az 1452-ben született itáliai polihisztor, Leonardo da Vinci születésének napja a művészet világnapja legyen. A cirkuszművészet előadóművészeti ágként több ezer éves hagyományokra tekint vissza.

Cirkuszba a XVIII. századtól kezdődően járhatunk, de a különleges képességű és nem mindennapi trükköket bemutató emberek és csoportok már az őskortól kezdődően szórakoztatták az embereket. Az újkori cirkusz történetének kezdetét 1769-től számítják a cirkuszkutatók. Philip Astley ebben az évben nyitotta meg amfiteátrumát, amely kör alakja miatt kapta a „circus” nevet.

Az emberiség történetének korai szakaszában az emberek a természettel teljes harmóniában éltek, a közösségek szakrális vezetői tisztségét a sámánok, táltosok látták el. Egyes történeti források szerint a különféle szertartások alkalmával illúzió, bűvészet, kardnyelés, akrobatika és légtorna tudásukat is bemutatták. Mindemellett kinézetük, gyógynövény-ismeretük, kémiai és orvostani alapismeretük révén a korai idők cirkuszművészeinek is nevezhetjük őket.

Az ókori civilizációk életformájának köszönhetően a tudományokban és a művészetekben elért eredmények nagy hatással voltak a későbbi társadalmakra. A fennmaradt írásos és tárgyi emlékek segítségével megismerhetjük az ókori ember világszemléletét. A kutatók cirkuszművészettel kapcsolatos feljegyzései hiányosak, de a képzőművészeti alkotásoknak köszönhetően megismerhetjük, hogy ebben az időben milyen cirkuszhoz köthető művészi tevékenységek voltak. Az egyiptomi síremlékek egyensúlyozó- és tornamutatványokról, állatidomításról, zsonglőrködésről és lovasakrobatikáról, az ókori kínai feljegyzések pedig zsonglőr, egyensúlyozó és állatidomító számokról tanúskodnak.  Hellászban főként társasági események végén tűntek fel korai artista produkciók, míg az Oroszlános kapuról híres Mükénében kötéltáncosokat említenek a források. Az athéni demokrácia fénykorából egy karikákkal zsonglőrködő rabszolgalányt említ az egyik feljegyzés, a lovasprodukciók és a komédiások előadásai pedig a különböző vallási és sportesemények állandó programjai voltak.

Az embereknek a Római Birodalom és a cirkuszművészet kapcsolatáról leginkább egy elterjedt idézet [Panem et circenses” (kenyeret és cirkusz cirkuszi játékokat)] és egy épülettípus latin neve jut eszébe (Circus Maximus). Ezeknek a latin kifejezéseknek azonban csak elvétve van köze a cirkuszhoz. Az idézet Juvenalistól származik, aki költőként tevékenykedett az I. században. Szatirikus művében azt írja le, hogy a hatalmas birodalom alattvalóinak csak olcsó (ingyen) gabonára és szórakozásra van szükségük. A cirkusz ebben a formában a szórakozás egy fajtáját jelentette, de artisták által bemutatott produkciókról nem beszélhetünk. A Circus Maximus Róma első és legnagyobb arénája volt, ahol lovas-, kocsi- és atlétaversenyeket, valamint előre megrendezett tengeri csatákat rendeztek. A hatalmas méretű építményből mára kevés maradt meg. A területet már benőtte a fű, de napjainkban számos koncertnek ad otthont. A római játékok során színi előadásokra is sor került, ahol kötéltáncosok, akrobaták, zsonglőrök is felléptek. Érdekes megjegyezni, hogy az ókori Róma cirkusztörténeti jelentőségét a kutatók vitatják. Egyes állítások szerint az akkori produkciók ma is megállnák a helyüket, míg mások úgy gondolják, hogy az ókori és a mai cirkusznak semmi köze sincs egymáshoz.

A Római Birodalom bukását követő kora középkorban leginkább a pogány hithez köthető sámánok és táltosok voltak azok, akik cirkuszhoz köthető tevékenységet folytattak. A népvándorlást követően kialakult a feudalizmus. Az érett középkorra jellemző hűbériség és az uradalmak, valamint a városok kialakulása járult hozzá ahhoz, hogy ismét artistaművészetről beszélhessünk. A „jongleur” a trubadúrok kíséreteként szolgált. Feladata a szerenádot előadó lovag segítése volt. Egy XI. századi forrás szerint a „jungliornak” érteni kellett a zsonglőrözéshez, bűvészkedéshez és a kötéltánchoz is. A korabeli Párizsban céhbe is tömörültek, ezáltal – akárcsak a többi mesterség – házaik egy utcában voltak, a tagoknak a tanoncévek után bizottság előtt kellett bemutatni tudásukat. Az udvari bolondok feladata a szórakoztatás volt, főként a lakomák alkalmával. Nevükkel ellentétben többségük értelmi képességei átlagon felüliek voltak. Tréfáikkal, zsonglőr és akrobata produkcióikkal gyakran érdemelték ki a vendégek elismerését. A vándor társulatok száma is ebben az időben kezdett nőni. A mutatványosok (tűznyelők, gumiemberek, egyensúlyozók, zsonglőrök) a középkori vásárok alkalmával mulattatták a város polgárait. A vándorok a vidéki főurak kastélyaiban is gyakori vendégek voltak. Vadászatok és jeles napok alkalmával a lakomákon szórakoztatták a meghívott vendégeket.

Az ipari forradalmat követő polgári átalakulás során az emberek igénye az – ókorhoz hasonlóan – megnőtt a művészetek és a szórakozás iránt. A társadalom nyitott volt az új találmányokra, felfedezésekre. A gyarmatbirodalmak kialakulásával pedig ezek a népszerű ötletek hamar el is terjedhettek. Ekkoriban főként lovas akrobata produkciók nyűgözték le a közönséget, de a társulatok tagjai voltak a zsonglőrök, az erőművészek és a kötéltáncosok is. Ekkortól beszélhetünk tényleges cirkuszokról. Kezdetben a cirkuszigazgatók különböző épületeket béreltek, lovardákat, raktárakat, ahol megtarthatták előadásaikat. Később megépültek az első kőcirkuszok, többségük ma is eredeti formájában várja a szórakozni vágyókat. A vándorcirkuszok a XIX. században jöttek létre, elsőként az USA-ban. Különös társadalmi és politikai viszonyainak köszönhetően az ország területe és lakossága folyamatosan nőtt, ez szükségessé tette, hogy a társulatok is állandó mozgásban legyenek, követve a közönséget. Később, a XX. században a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy az utazó cirkuszok előre megtervezett útvonalon haladjanak, felszereléseik vasúton, vagy közúton szállítva érkezzenek meg a helyszínre. Az előadásokat stadionokban és sportcsarnokokban tartották meg.

Napjainkban a cirkuszművészet az előadóművészet szerves részét képezi. A hagyományos cirkusz képviselői zenére és koreográfiára adják elő produkcióikat, ahol lélegzetelállító trükköket mutatnak be az artisták. Az előadásban legtöbbször cirkuszi zenekar és tánckar is közreműködik. Az újcirkuszi vagy kortárs cirkusz a társművészetekből építkezik. A fellépők koreográfiája, dialógusai, a műsor dallamvilága sokkal inkább egy színházi, mint cirkuszi előadáshoz hasonlít. Népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, a kanadai székhelyű Cirque du Soleil és Recirquel nevű magyar társulat is évek óta sikeres és teltházas előadásokat tart. Számos színházi és operaházi produkcióban is találkozhat artista fellépővel a közönség. A 2020-ban bemutatott Puskás musicalban cyr kerék szám tűnik fel, az Aida című operában zsonglőrök, a Mester és Margarita című előadásban pedig levegő számok jelennek meg. A cikk utolsó sora helyesen: A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ tudatosan törekszik összművészeti előadások rendezésére, így az elmúlt években a Ludas Matyi a cirkuszban, valamint az Artistaképző Intézet  Rómeó és Júlia, a Bűnök és bűnhődések valamint a Dzsungel könyve című  előadásait is láthatta a közönség.    

források: H. Orlóci Edit: Cirkusztörténet, circopedia.org, unesco.hu