Zenés darabot próbálnak, és a színészi hivatáshoz kedvet érző fiatalokat várnak Békéscsabán

Életigenlő musical próbái kezdődtek el a teátrumban – derül ki a békéscsabai Jókai Színház közleményéből. Mint írják a Sweet Charity című vígjátékot, amely Neil Simon, Cy Coleman és Dorothy Fields tollából, Bob Fosse ötletéből született, nagy szereplőgárdával, a Viharsarok Táncegyüttes vendégszereplésével és a Színitanház fiatal művészeinek fellépésével fogják bemutatni.
A hamisítatlan Broadway-sikerdarab főszereplője Charity (Csonka Dóra) fiatal, naiv lány, aki egy kopott lokálban próbál meg pénzt keresni. Szeretne társra találni, érzelmeivel nem fukarkodik, viszont a férfiak csak kihasználják. A véletlen úgy hozza, hogy egy nap egy szűk helyre záródik a rokonszenves, ám klausztrofóbiás Oscarral (Sánta László).
A múlt század harmincas éveinek jazz- és swingzenéjével, fülbemászó és életigenlő dallamokkal fűszerezett musical rendezője Radó Denise Jászai Mari-díjas művész, akinek nevéhez a My Fair Lady zajos sikerét kötheti a Békés megyei közönség. A közlemény idézi a rendezőt, aki elmondta, hogy ez a tüneményes darab arról szól, hogy néha belefáradunk a sikertelenségbe, de akárhány pofont kapunk, érdemes újra felállni. Charity legnagyobb erénye, hogy akármilyen szörnyűség történik vele – és ez bizony gyakran megesik –, megrázza és újra összeszedi magát.
A darab kiváló szerepeket, nagyszerű lehetőségeket rejt magában, emellett sok apró karaktert bemutat. Számos helyszínen játszódik, alapvetően a hatvanas években, mégis kissé elemelve attól, így csodás jelmezekre számíthatunk.
Seregi Zoltán direktor kiemelte, hogy lehetőség szerint élőzenével szeretné a musicalt bemutatni, ez azonban a zenészek oltottságának függvénye. A bemutató időpontját később határozzák meg – áll a közleményben.

Az utánpótlásról is igyekeznek gondoskodni: a BIAK Színitanház Békéscsabán és Budapesten várja a színészi hivatáshoz kedvet érző fiatalokat komplex, gyakorlatközpontú, államilag finanszírozott képzéseire. A szeptemberben induló, Színész II., Színész I., valamint Színház- és rendezvénytechnikus osztályokba május 20-ig lehet jelentkezni.

A diákok a gyakorlatot a Békéscsabai Jókai Színházban, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központban, a Fővárosi Nagycirkuszban és a Szarvasi Vízi Színházban teljesíthetik.

További információkat, jelentkezési lapot és részletes felvételi tájékoztatót itt találhatnak az érdeklődők.

forrás: magyarnemzet.hu (2021.04.15)