Nyári előadásaink 2021. június-július

Boszorkányüldözés Salemben – színész osztályunk vizsgaelőadása

A prózai vizsgaelőadás Arthur Miller egyik legtöbbet játszott és legjelentősebb darabja a Salemi boszorkányok, amelyet Hubay Miklós fordított le magyar nyelvre. A címválasztá, a Boszorkányüldözés Salemben egy kicsit közelebb áll a darab eredeti címének szellemiségéhez. A kilenc szereplőre alakított darab kétrészes, nagyjából 120 perces. A darab mondanivalója nem is lehetne aktuálisabb, hiszen az alap problematikája részint a mindennapi életünkben megjelenő szenvedély a – szerelmi szenvedélytől az indulatig –, és ennek kezelése vagy kezelhetetlensége. Másfelől pedig körbejárja az ideológiai divatokat, vagy éppen az ideológiák felhasználhatóságát, és annak a kérdését, hogy hogyan próbáljuk elfedni akár az erkölcstelen lépéseinket egy lényegesen nagyobb bűn elkövetésével. Tehát a bűn, a szenvedély, a csalás, az önmagunkhoz való hűség kérdéskörét járja körül a darab.

ELŐADÁSOK:

🎭 2021.06. 26. (szombat) 20:00 Békéscsabai Jókai Színház
🎭 2021. 06.29. (kedd) 20:30 Szarvasi Víziszínház

Az előadás ingyenes, azonban regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött!

Regisztráció:
📧 Szarvas Víziszínház: jegyiroda@viziszinhaz.hu
📧 Békéscsabai Jókai Színház: szervezoiroda@jokaiszinhaz.hu
☎️ 06 66/519-550

La Mancha lovagja – színész osztályunk vizsgaelőadása

Az absztrakt közegben megelevenedő mese Don Quijotéról, a búsképű lovagról szól, aki addig álmozott egy szebb és jobb világról, amíg elhitte, hogy valóban létezik. A középkori Don Quijote-történetet a La Mancha lovagja című musical szerzői egy keretjátékkal gazdagították. A darab főszereplője Cervantes. Ő játssza el Alonso Quijana nemest, aki maga Don Quijote. Így jelenik meg a színház a színházban.  A szívszorító történetben jelen van a humor, a koreográfiában a játék, a váltakozó ritmusú spanyol zenei világ pedig visszarángat a fikció világába.

ELŐADÁSOK:

🎭 2021.06. 27. (vasárnap) 20:30 Szarvasi Víziszínház
🎭 2021. 06.28. (hétfő) 20:00 Békéscsabai Jókai Színház

Az előadás ingyenes, azonban regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött!

Regisztráció:
📧 Szarvasi Víziszínház: jegyiroda@viziszinhaz.hu
📧 Békéscsabai Jókai Színház: szervezoiroda@jokaiszinhaz.hu
☎️ 06 66/519-550

HÉT ÉVTIZED – MÚLT JELEN S JÖVENDŐ EGYMÁS ÖLELIK

A Baross Imre Artistaképző Szakgimnázium ünnepi, tanévzáró gálaműsora. Az 1950-ben alapított intézmény jubileumi műsorában az elmúlt 70 évre emlékezik. Fellépnek az iskolai artista növendékei, az előkészítő osztálytól, egészen az idén szakvizsgát tett tanulókig. A porondon főként a jövő generációját láthatja a közönség, eközben megelevenedik a múlt is, tisztelegve az alapítók hagyatéka előtt. A műsor két felvonásos az előadás tervezett hossza 180 perc.

ELŐADÁSOK:

🎪 2021.07.05. (hétfő) 17:00 Fővárosi Nagycirkusz
🎪 2021.07. 06. (kedd) Szarvasi Víziszínház

Az előadás ingyenes, azonban regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött!

Regisztráció:
📧 Fővárosi Nagycirkusz: produkcio@biak.hu
📧 Szarvasi Víziszínház: jegyiroda@viziszinhaz.hu
☎️ 06 66/519-550 (Csak Szarvas esetében)